Jön a nagy háború iránnal: Trump csőre töltve vár

2019. szeptember 16., hétfő




Az amerikai kormány "csőre töltve" készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után – jelentette ki vasárnap esti Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.

Van okunk azt hinni, hogy tudjuk, ki követte el, a bizonyítékoktól függően csőre töltve várunk, de még várjuk a (szaúdi) királyság álláspontját is arról, hogy szerintük ki hajtotta végre ezt a támadást, és milyen körülmények között haladjunk tovább

- írta a mikroblogban az amerikai elnök a szaúdi olajterminálok ellen szombaton elkövetett támadásra utalva.

A támadást a jemeni húszi lázadók vállalták magukra, de Washington szerint Irán állt a háttérben.

Az iráni külügyminiszter vasárnap a Twitteren határozottan cáfolta ezt.

Trump egy másik mikroblog-bejegyzésben tudatta: tekintettel arra, hogy a Szaúd-Arábia elleni támadásnak megvan a hatása az olajárakra, felhatalmazta az energetikai tárcát és az illetékes hivatalokat az amerikai stratégiai olajtartalék (SPR) megnyitására szükség esetén. 

Mint írta: 

Meghatározott mennyiségű nyersolajról van szó, amely elég a piacok megfelelő ellátásához.

Az amerikai sajtó már vasárnap délelőtt az energetikai minisztérium egyik meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva közölt értesüléseket arról, hogy a kormány kész megnyitni a mintegy 645 millió hordónyi stratégiai olajtartalékának egy részét.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes politika háború


Megtekintések száma: 12847





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet