Jövőkutatók jóslata: 2050-re a kutyák beszélni fognak?

2017. január 5., csütörtök




A jövő lehetőségeit kutató szakemberek szerint az elkövetkező 30 évben elképesztő dolognak leszünk tanúi.

Nemrégiben jövőkutatók próbálták előre megsaccolni, hogy pontosan mi is vár az emberiségre az elkövetkező 30 évben.

Persze 30 év a világtörténelemben nem tűnik sok időnek, de nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi évtizedekben a technológiai fejlődés drasztikus mértékben elkezdett felgyorsulni.

Ma már havonta érkeznek az új felfedezések, bámulatos technikai áttörések, míg korábban évek, évtizedek voltak erre jellemzőek. Ha így nézzük, akkor 30 év alatt rengeteget fog fejlődni a világ.

De nem csak a világ, hanem az állatok, és az állatokkal való kapcsolatunk is. Ugyanis a jövőkutatók számításai szerint 2050-re a kutyák beszélni fognak tudni majd.

Nem elírásról van szó. A kutatók ugyanis tényleg azt jósolják, hogy olyan drasztikus folyamatok mennek végbe majd az emberi és kutya kapcsolatokban, mely alapjaiban változtatja majd meg négylábú társainkhoz való viszonyunkat.

Ian Pearson úgy gondolja, hogy abban a világban, ahol lassan képesek leszünk fogakat visszanöveszteni páciensek szájában, és 3D technológiával hidakat, épületek nyomtatni, a következő lépés az lesz, hogy a kutyák beszélni fognak

Erre több lehetőséget is felkínálhat majd a tudomány. Az egyik ilyen lehetséges megoldás lehet majd az úgynevezett intelligencia implantátumok használata.

Ez gyakorlatilag miden állatot "megokosít", amibe beültetik. Így a kutyák képesek lehetnek majd kommunikálni, és megfelelő hangképző szervet kialakítani.

Sokan felhívják azonban arra a figyelmet, hogy az elgondolás bár nagyon is lehetséges, ehhez evolúciós léptéke miatt több száz évre lenne minimum szükség.

Ugyanakkor ott van az erszényes ördög, mely korábban évmilliókig tartó evolúciós lépcsőfokot lépett azért, hogy immunissá váljon az őt tizedelő fertőző rákbetegségre.

Egy másik megoldás, ami sokkal valószínűbb lehet 2050-re, egy olyan speciális szerkezet lehet, mely a kutya gondolatait, és ugatását fordítja majd valahogyan le emberi nyelvre.

Ma már tudjuk, hogy a kutyáknak is vannak gondolataik. 

Már komoly, előrehaladott kísérleteket végeznek gondolatolvasó eszközökön. 2050-ig elérhetjük így azt, hogy saját kutyáink gondolatáról is tudni fogunk, így a kommunikáció új szintjére emelhetjük a velük való kapcsolatunkat.

Merész felvetés, de ha az ember jobban a mélyére próbál látni, rájön, hogy ha az első felvetés nem is annyira lehetséges - bár nem kizárt - a második változat nagyon is lehetséges lesz a nem túl távoli jövőben.

Így aztán mindig tudni fogjuk, mit is akarhat kis kedvencünk...

tudomány érdekes hihetetlen érdekesség az emberiség jövője


Megtekintések száma: 41425





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet