Kalandba illő történet: Egy 15 éves srác fedezte fel az ősi elveszett Maja várost!

2016. május 11., szerda




Elképesztő történet járta be a világsajtót a napokban. Egy 15 éves srác ugyanis felfedezett egy ősi Maja várost. Ráadásul mindezt úgy tette, hogy ki sem kellett mozdulnia otthonról. A felfedezését azóta kutatók igazolták. Ráadásul belenyúlt egy olyan titokba, mely közvetett bizonyítékkal szolgálhat az ősi idegenekre.

Szinte mozifilmbe illő, ami William Gadoury-vel történt az elmúlt napokban. Ő ugyanis gyanútlanul nyilvánosságra hozta elméletét, mely szerint a maja társadalom a csillagok állása alapján választotta ki azokat a helyeket, ahol településeket alapítottak.

Az ősi maják asztronómiai tudását kellett ismernie és szüksége volt néhány műholdképre az őserdőről.

Rengeteg kutatást és vizsgálódást végzett, melyek során kiderítette, hogy a maja városok térképen való elhelyezkedése pontosan olyan, mint az ősi civilizáció által tisztelt csillagképek elhelyezkedése az égbolton.

A csillagtérképet tovább vizsgálva felfedezte, hogy egy város hiányzik a régészek által megtalált települések közül, amelynek helyzete egy hármas csillagkép egyik csillagának felel meg.

15-eves-srac-felfedezett-maja-varos

A Kanadai Űrügynökség a területről készült műholdfelvételei, valamint a Google Earth képei alapján a srácnak sikerült megtalálnia a maja települést.

A 15 éves srácot most otthonában szinte hősként ünneplik. Felfedezése pedig hamarosan megjelenik egy tudományos szaklapban és eredményeiről részletesen beszámolhat a Brazíliai Nemzetközi Tudományos vásáron, 2017-ben.

Egy sor, eddig ismeretlen maja várost találhatnak meg

Az elveszett város a dzsungel közepén fekszik és egyelőre nem látogatták meg a kutatók, de a felfedezője máris elnevezte. K'aak Chi-nek, avagy a Tűz Szájának keresztelte.

Talán azért sem sikerült eddig senkinek sem felfedeznie, mert a valóságban már rengeteg növényzet nőtte be a formációkat, de a műhold felvételeken jól láthatóak az ember alkotta alakzatok.

elveszett-maja-varos

William Gadoury felfedezése a jövőben segíthet a régészeknek egy sor, eddig ismeretlen maja város megtalálásában.

Közvetett bizonyíték az ősi idegenek látogatására?

Az eset kapcsán különböző fórumokon, oldalakon felmerült annak a lehetősége, hogy a 15 éves William nagyon belenyúlt a tutiba. Felfedezése ugyanis igazolja, hogy a maják a csillagok állása alapján hozták létre városaikat, vagyis ez azt jelenti, hogy

 jelentős, korukat meghaladó csillagászati tudással rendelkeztek.

osi-idegenek-cseszealj

A csillagok állásához igazítani a városok helyét pedig nem egyszerű dolog, főleg nem volt egyszerű akkoriban, így sokan egyfajta égi, idegenek által nyújtott tudást gyanítanak a háttérben.

Ezt a lehetőséget közvetetten igazolni tudja a 15 éves William felfedezése, hiszen bizonyítékot szoláltatott arra, hogy a maják tényleg a csillagok állása szerint építkeztek. De akkoriban hogyan tettek szert ekkora, és ilyen pontos tudásra? A kérdés nyitott…

ősi idegenek elveszett civilizáció történelem maják


Megtekintések száma: 3020





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet