Két világ látványos találkozása

2017. január 8., vasárnap




Nézd meg, mi történik, amikor a több ezer fokos láva és a víz találkozik

A láva az egyik legkülönlegesebb, és egyben legveszélyesebb anyag a világon. Legtöbbször akkor találkozunk vele, amikor egy-egy vulkanikus tevékenység során - mely jellemzően vulkánkitörések esetében megy végbe - lezajlik.

A vulkanikus kőzetolvadéknak, vagyis a lávának hatalmas a maghőmérséklete. Egyes becslések szerint 700-1200 Celsius fokos is lehet, és annak ellenére, hogy viszkózus, mégis képes nagy távolságokra is elfolyni.

A láva összetétele a magmáéhoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a magmában lévő illóanyagok a felfelé tartó mozgás során korán elillannak.

Manapság bár a lávaömlések az egész világon előfordulhatnak, rendszeresen leginkább a Hawaii szigeteken, és az Etnán lehet találkozni velük.

A világtörténelem legnagyobb lávaömlése az 1783-ban bekövetkezett izlandi Lakihoz köthető, ahol 14 négyzetkilométernyi láva ömlött ki rövid idő alatt, ami 40 kilométer távolságot is képes volt megtenni a kiinduló ponttól.

A földtörténet során azonban jóval nagyobb kitörésekre is akadt példa: a Columbia folyóról elnevezett, középső miocén bazaltvidéken a Roza nevű lávaömlés-sorozat mindössze egy hét alatt 1500 km³ anyagot produkált.

Sokan feltették már többször a kérdést, hogy vajon milyen is a lávafolyam, és pontosan hogyan viselkedik, amikor vízzel találkozik. Erre a jelenségre végeztek el egy irányított, igen látványosra sikeredett kísérletet.

Ezt videóra is vették, és jól látható, amint a több ezer fokos láva pillanatok alatt forráspontig hevíti a hideg vizet, majd lassan képlékeny kőzetté alakul.

Ha te is látványosnak és érdekesnek találtad, OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes érdekesség természet


Megtekintések száma: 59280





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet