​Kiirthatja az emebriséget a halál: 88%-os a halálozási aránya, a tudósok riadót fújtak

2022. július 19., kedd




A WHO elismerte a terjedő megbetegedéseket.

Új vírus terjedésére figyelmeztettek Afrikában, most éppen emiatt zárják karanténba az embereket.

Régi-új kór ütötte fel a fejét Ghánában, amit az Egészségügyi Világszervezet is elismert.

A marburgvírust az orvosok extrém fertőzőnek tartják, a kór rövid idő alatt két halálos áldozatot szedett, emellett közel száz ember került karanténba

– írja a BBC.

Azt is tudni lehet a betegségről, hogy ugyanabba a víruscsaládba tartozik, mint az ebola.

A halálozási aránya alsó hangon, ideális körülmények között is 22% körül van, de elérheti a 88%-ot is.

A marburgvírus tünetei a következők:

fejfájás, láz, izomfájdalom, vérzés és vérhányás.

A vírus a nevét a német Marburg városról kapta, ahol 1967-ben mutatták ki először a kórt.

A WHO szerint korábban Angolában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kenyában, Dél-Afrikában és Ugandában is előfordult már a járvány.

A kutatók szerint denevérről terjedt át az emberekre.

A mostani betegek mintáját több laboratóriumban is ellenőrizték és mindenhol pozitívnak találták azokat.

A két elhunyt az utolsó napjait egy ashanti régióbeli kórházban töltötte, ám hiába küzdöttek az életükért.


Megtekintések száma: 9215





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet