​Kína július óta használ egy rejtélyes koronavírus-vakcinát

2020. augusztus 25., kedd




Az oltóanyagról semmit nem tudni azon kívül, hogy orvosoknak és ápolóknak adják be.

Július óta engedélyezett státuszú egy rejtélyes koronavírus-vakcina Kínában; a szert elsősorban egészségügyi dolgozók és határőrök kapják meg, de azt nem tudni, pontosan miből áll és hány embernek jutott belőle eddig 

–írta a The Guardian.

Az, hogy a vakcina létezik és engedélyezték, azután derült ki, hogy a kínai állami kutatóintézet, a China National Biotec Group (CNBG) egyik vezetője egy interjúban szóba hozta azt. 

További részleteket azonban nem árult el a titokzatos szerről.

A brit Guardian szerint bizonyos helyzetekben, például egy egészségügyi krízis esetében forgalomba lehet hozni olyan vakcinákat, amelyek még nem rendelkeznek a használatához szükséges összes engedéllyel. 

Feltételezhető, hogy a kínai szer esetében is erről van szó.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közvetlen közelről figyeli a világban zajló vakcinateszteket. 

A szervezet szerint 170 olyan oltóanyagról tudni, amely alkalmas lehet a koronavírus okozta betegség kezelésére. 

Az anyagok közül több már a harmadik, vagyis utolsó tesztelési fázisban jár. 

Az oroszok által késznek mondott Szputnyik V nevű anyag itt is tart.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 7001





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet