Kínában élnek a Jégvarázs hatalmas jégkockákat készítő munkásai?

2017. január 23., hétfő




A "mesterség" valóban létezik, és egyike a világ legkeményebb munkáinak.

Aki már látta a Jégvarázs című filmet, annak talán emlékezetes maradt a nyitójelenet, ahogy kemény legények aprították a jeget, miközben hatalmas jégkockákat készítettek, majd felpakolták azokat, és elszállították.

Tudtad, hogy vannak helyek, ahol a valóságban is csinálnak ilyet? Igaz, nem énekelgetnek k9özben, és nem is pörög ennyire a munka, de nem azért mert a munkások nem motiváltak.

Hanem azért, mert ez a világ egyik legkeményebb melója.

Kínában, Senjang közelében hatalmas jégkockákat vágnak ki a befagyott folyóból. A gyakran nyolc méternél hosszabb és másfél méternél is szélesebb, hétszáz kilós tömbök között aztán halakat és más vízi állatokat szállítanak eladásra.

Csinling-hegységben dolgozó több száz munkás, akikről a fotóriport szól, egy nap a gépek segítségével félmilliónál is több kockát termelnek ki.

Iszonyatosan embert próbáló a hőmérséklet, ugyanis napközben sem megy 10 fok fölé, ennek ellenére sokan pólóban, vagy akár félmeztelenül hajtják végre a munkát.

Elmondásuk szerint már így sem fáznak, annyira hozzászoktak a kemény procedúrához, de némelyik urat a csapatszellem mellett a folyamatos italozás is fűt.

Nem ritka, hogy mínusz 30 fokig süllyed a hőmérséklet. A jégbányászat 100 éves múltra tekint vissza a környéken, vagyis hatalmas hagyományai vannak.

Egy biztos. idehaza sokaknak feladná a leckét, még a nagyobb szájú kemény legényeknek is, ha egész nap jeget kellene bányászni.

Ezek a munkások már hozzászoktak, és generációk óta ezt csinálják. Van úgy, hogy apa mutatja meg fiának a mesterséget, és az később tovább folytatja, ahogyan hozzáedződik ehhez a zord jégvilághoz.

Az egyik legnehezebb munkáról van szó, így amikor hazatérnek megfáradtan egy nehéz nap után, magától adódik a forró fürdő.

érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 54503





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet