Kísértetjárás a Summerwind-kúriában

2016. február 6., szombat




A Summerwind kúria – vagy másik nevén Lamont kúria – ma nem több egy elhagyatott, romos épületnél valahol a West Bay Lake partján, Wisconsinban. A múltban azonban számtalan szellemjárás és kísértetlegenda színhelyeként kapott szerepet. A világ legkísértetiesebb házának mondott Summerwind titkát sohasem fejtették meg, s a mendemondák szerint bárki, aki a falai közé lépett, az részese lett a túlvilág természetfeletti borzalmainak.

[dropcap]A[/dropcap]rnold és Ginger Hinshaw négy gyermekükkel karöltve döntöttek úgy 1969-ben, hogy megvásárolják az elhagyatott kúriát, majd felújítják, és lakhatóvá teszik saját maguk számára. Bár a közeli ismerősök és a helyiek figyelmeztették őket, hogy a házat szellemek lakják, a jó szándékú tanácsok süket fülekre találtak. Aztán ahogy telt az idő, egyre szokatlanabb furcsaságok ütötték föl fejüket a Summerwind falain belül.

Arnold személyisége megváltozott, elzárkózottá és egyre ingerültebbé vált, éjszakánként virrasztott, nappal aludt, s szabadideje nagy részében az orgona billentyűit ütögette.

A legapróbb dolgok miatt is képes volt üvöltözni családjával, teljesen beburkolózott a saját világába, mintha megszállta volna valami gonosz.

Később a kétségbeesett Ginger mindenre kiterjedő nyomozásba kezdett a ház eredetét illetően.A Summerwind első lakosa Robert P. Lamont volt valamikor 1916-ban. A helyi legendák szerint Lamont váratlanul hagyta ott az ingatlant, miután egy szellemalak megjelenésének volt szemtanúja felesége társaságában.

summerwind-kurianal

Ahogy egyre mélyebbre ásott a kúria ködös múltjába, úgy vált egyre borzalmasabbá a felismerés: túlvilági erőkkel van dolga. Állítólag a Summerwind képes volt megváltoztatni saját méretét, vagyis az ott dolgozó munkások gyakran panaszkodtak arról, hogy a helyiségek méretei időnként megváltoznak. Igaz, hogy a ház eredetileg egy híres felfedezőé, Jonathan Carver-é volt a 18. században? Mi köze volt Carver-nek az Indiánokhoz, és mi a természettudományos magyarázat a történtekre?

A ház története

A Summerwind kúria ma nem több, egy elhagyatott, romos épületnél valahol Wisconsinban.

Korábban azonban nyughatatlan szellemek börtöne volt. A múltban számtalan szellemjárás és kísértetlegenda színhelyeként kapott szerepet

A világ legkísértetiesebb házának mondott Summerwind titkát sohasem fejtették meg, s a mendemondák szerint bárki, aki a falai közé lépett, az részese lett a túlvilág természetfeletti borzalmainak. De vajon milyen erő uralkodik a kúriában? Ahhoz, hogy választ kapjunk a kérdésre, előbb bele kell ásnunk magunkat a ház ködös múltjába, mely a 20. század elejére nyúlik vissza.

Magát az épületet ugyanis ekkor emelték, s eredetileg halászportaként használták hosszú éveken keresztül, mígnem 1916-ban meg nem vette egy bizonyos Robert P. Lamont, aki azon nyomban építészeket hívott a helyszínre (Tallmadge-t és Watsont, Chicagóból), hogy mintegy újramodellezzék a házat abból a célból, hogy majd kúriává lehessen alakítani.

A munkálatok 2 éven át zajlottak, és végül az lett az eredményük, hogy csaknem az egész Summerwind-et alapjaiban – szó szerint – változtatták meg, és az eredeti épület terveibe beletekintve már rá sem lehetett volna ismerni az egykori halászportára.

Az épület a tó partján állt enyhe északi fekvéssel, így gyakorta járta végig a házat az északról fújó hűvös levegő. Lamont 15 hosszú évet töltött a Summerwind falai között, mialatt a nála dolgozó cselédek többször figyelmeztették, hogy a kúriát kísértetek lakják.

summerwind-kuria-szoba-belulrol

Ő azonban racionális lelkületű ember lévén nem hitt ezekben a beszámolókban, rendre el is bocsátotta a cselédeket, így nem is nagyon akadt állandó munkaerő a ház körül.

Ennek ellenére az 1930-as évek közepén mégis elhagyta a birtokot - méghozzá egyes beszámolók szerint igen nagy hirtelenséggel - miután szemtanúja volt, amint megjelent előtte egy kísértet a konyhahelyiségben. A helyiek többet véltek tudni az esetről, és azt beszélték, hogy Lamont és felesége épp a konyhában majszolták desszertjeiket, amikor a pincébe vezető ajtó váratlanul, rázkódva kinyílt, majd egy fátyolos nőalak jelent meg mögötte. Robert Lamont annyira megijedt, hogy azonnal előhúzta pisztolyát, majd rálőtt a testetlen teremtményre, amin természetellenesen keresztülsuhantak a kilőtt golyók.

[caption id="attachment_6359" align="aligncenter" width="638"]lamont-puska-golyo-utotte-lyukak A Lamont által ütött golyónyomok a fában.[/caption]

A kísértet ezután becsapta maga mögött az ajtót, majd eltűnt.  Mondani sem kell, az öreg Lamont egy pillanatig sem gondolkodott azon, hogy maradjon-e, összeszedte minden holmiját, majd feleségével együtt elhagyta a birtokot, és soha nem tért vissza oda.  Hogy ki lehetett a rejtélyes nő szelleme nem tudni, de a helyiek tudni vélnek egy nevet: Angelica. Az 1940-es évek alatt a kísértetjárta wisconsini birtokot a Keefer család vette meg, akik azonban soha nem éltek a ház falain belül, csupán egy amolyan nyaralóházként szolgált számukra a kúria.

Egyesek Lamont 1948-as halála utánra teszik az eladás dátumát, míg vannak, akik abban bizonyosak, hogy valamikor 1941-ben, az öreg halála előtt ment végbe az üzleti tranzakció. A Summerwind történelme tovább folytatódott, s miután Mr. Keefer meghalt, felesége felosztotta a területet, majd eladta.

Az elhatározottnak látszó nőnek mégsem sikerült egykönnyen megszabadulnia a kísértetek lakta háztól, ugyanis azon területrész, mely magát a kúriát is tartalmazta, többször visszaszállt rá, mert a különféle potenciális vásárlók legtöbbje állandó pénzügyi nehézségekbe ütközött, és egyszerűen nem tudták fizetni a fenntartási költségeket.

Ezen idő alatt nem jelentettek semmiféle paranormális incidenst a ház falain belülről, mégis a legtöbben, akik jártak már a Summerwind-ben, mind meg voltak róla győződve, hogy valami nem stimmel az ingatlannal. Az 1970-es évek elején aztán jött egy hosszabb időszak, mialatt a ház teljesen lakatlan volt.

Akik érdeklődtek is a birtok iránt, hamar meggondolták magukat a helyiektől hallott szóbeszédek alapján. Volt olyan család is, aki jelentős összeget szeretett volna a házba fektetni, majd végül beköltözni, mikor azonban meghallották, miféle történetek keringnek a Summerwind-ről, összepakolták cuccaikat és eltűntek.

Új lakók

Csak a 70-es évek legvégén, egészen pontosan 1969 nyarán következett be fordulat az ingatlan életében, amikor Ginger Hinshaw megvásárolta azt. Épp egy barátjánál volt látogatóban, aki személyesen javasolta neki, hogy nézzék meg azt a tó partján álló házat, amiről azt beszélték a helyiek, hogy szellemek lakják. Arra azonban nem számított, hogy a lánynak azonnal megtetszik a különös épület.

Romos volt, lelakott és elhagyatott, de ez nem is volt csoda, hisz mint barátjától megtudta, csaknem 40 éve laktak benne utoljára. Ledőlt kerítési, porral fedett ablakai, összetört deszkái még kísértetiesebbé tették az idáig csak maximum denevér lakta házat. Ginger azonnal beleszeretett a Summerwind-be, és azt érezte, hogy meg kell vennie. „Sajnáltam a házat! Nagyon sajnáltam, és ezért minden áron meg szerettem volna vásárolni!” – nyilatkozta később.

summerwind-kuria-3

Ginger Hinshaw négy gyermekes (két fiú-két lány) fiatal családanya volt, kétszer házasodott, és azelőtt többször is költözött, ezért az ingatlan választásban igen rutinos volt már. Meg volt róla győződve, hogy a Summerwind lesz az utolsó, utópisztikus, mondhatni „tökéletes” otthona a családnak.

A környék is szimpatikus volt. A tóra néző kilátás - ahol lehet fürdőzni - hatalmas alapterület és a meseszép elrendezés mind-mind azt sugallták Ginger számára, hogy megfogta az Isten lábát ezzel a hellyel. Minden ismerőse megpróbálta lebeszélni a házról, mert túl rossz híre volt a vidéken, ennek ellenére a lány hajthatatlan volt. Ráadásul ő maga egyáltalán nem hitt az effajta mondva csinált mesékben. Mielőtt azonban ténylegesen megvásárolta volna a Summerwind-et, meg kellett győznie családját is, így a következő hétvégén le is hozta őket a házhoz, hogy jobban szemügyre vehessék. Ginger férje, Arnold építési vállalkozó lévén azonnal fel tudta mérni a kúria értékét, s azonnal megtetszett neki a dolog, mert látta benne a potenciált.

Kicsit romos volt az épület és kicsit koszos is, de számításai szerint egy alapos helyrepofozás után a többszörösét fogja majd érni. A gyerekek tetszését elnyerte a ház, kivéve a kilenc éves Aprilét, ő ugyanis teljesen elidegenedve lépett be a Summerwind ódon falai közé. Vészjósló előérzetek gyötörték, melyek nem hagyták nyugodni, s nemtetszésének hangot is adott, a család többi tagja azonban leszavazta őt, és nem sokkal ezután beköltöztek a házba.

„Tele volt szutyokkal minden, nem voltak festmények a falon, tele volt a padló üvegszilánkokkal és szeméttel, a környező falak pedig inkább egy börtönt juttattak eszembe, mint egy meghitt családi házat! Majd hirtelen egy érzés kerített hatalmába: Én nem akarok ebben a házban lakni!” – April Hinshaw

A beköltözés után Ginger és Arnold minden energiájukat és pénzüket abba fektette bele, hogy egy igazi otthont varázsoljanak a Summwerwind-ből. A felújítás jól haladt, de még így is sokáig tartott, és fárasztó munka volt mindkettejüknek, ezért alkalomadtán külső segítséget is hívtak.

 A villanyhoz és a csatornához például szakembereket hívtak, ám amint megmondták, hogy hol laknak, vagy lecsapták a telefont, vagy egyszerűen nem voltak hajlandóak kimenni a házhoz.

p-lamontDe nem ez volt az egyetlen furcsaság, amivel ezen idő alatt találkoztak. Akárhányszor rendeltek valamit, a fuvarozók egyszerűen csak lerakták a csomagot az út szélén, majd elhajtottak.

Eleinte abszolút nevetségesnek és felháborítónak találták ezt a szokatlan „bánásmódot”, később azonban már nem foglalkoztak vele. A renoválás alatt Ginger olyan szinten varázsolta vissza a kúria eredeti állapotait, mintha csak valaki irányította volna őt. Egyszóval a végeredmény felettébb megdöbbentő volt. „Teljesen megszállott voltam. Csaknem 12 színt kipróbáltam, mire végre megtaláltam azt, ami szerintem tökéletesen illett a plafon mestergerendájához.

Úgy éreztem, mintha ez egy megbízatás lenne. Egy megbízatás, amit teljesítenem kell.” – Ginger. Egy hamis legenda arról tesz említést, hogy egy alkalommal, mikor a házat renoválták, Arnold az egyik szekrény cipőfiókját eltávolítva egy mélyen a falba benyúló járatra bukkant.

A járat legvégében egy csontkupacot vélt fölfedezni, mely első ránézésre egy állaté volt, azonban nem volt biztos benne, így másnap beküldte legidősebb lányát, Mary-t, mert egyedül ő fért be a szűk nyíláson.

A kislány ijedten konstatálta apjának, hogy többek között egy emberi koponyát is talált a csonthalmazban, melyen apró, fekete hajfoszlányok is voltak. Nincsen egyetlen beszámoló, vagy adat sem arról, hogy valaha is megtalálták volna az említett maradványokat, még csak rendőrségi bejelentésről sem tudunk. Később egyértelműen hamis szóbeszédnek kiáltotta ki Ginger apja és fivére, miután átnézték a szóban forgó járatot, és nem találtak benne semmit. A járat mindenesetre tényleg létezett.

Gonosz szellem

Miközben Ginger szorgalmasan folytatta a végtelennek tűnő felújításokat, addig Arnold valami oknál fogva kezdte elveszíteni érdeklődését a ház iránt, kezdett magába fordulni, s volt mikor megcsinálta az adott napi rutint, volt mikor nem, ellentétben feleségéve, aki minden nap foglalkozott az épülettel. Egyre gyakrabban játszott saját orgonáján. Ahogy teltek a napok-hetek, a család különös jelenségeket kezdett tapasztalni a Summerwind falai között. Furcsa hangokat hallottak, szokatlan zajokat a ház különböző szegleteiből, s a tárgyak nem egyszer váratlanul elmozdultak.

szellemek

A hálószoba ablakai önálló életet kezdtek élni, s akárhányszor becsukták, később mindig kinyitotta valami láthatatlan és titokzatos erő. A bútorok is helyet változtattak, s az egész ház kezdett valóban egy kísértetjárta kastélyra hasonlítani. Azonban Ginger még mindig nem hitt a szellemekben, s fáradhatatlanul próbált nem tudomást szerezni a körülötte folyó dolgokról.

„Nem számított, hogy a ház melyik helyiségében voltam, mindig azt éreztem, hogy valaki figyel! Mindig. És szerintem a többiek is érezték ezt.” –April

Ginger szintén azt érezte többször is, mintha nem lenne teljesen egyedül, holott tudta, hogy ez merő képtelenség. Nem egyszer előfordult, hogy úgy érezte, mintha a háta mögött állna valaki, de mikor megfordult, senkit sem látott. Ahogy telt az idő, Arnold személyisége radikálisan megváltozott.

Nem járt be dolgozni, helyette egész nap az orgonán játszott. Zárkózott lett és agresszív. Csöndes volt, alig beszélt valakihez a családból, s nappal aludt, éjszaka pedig virrasztott, mintha valami gonosz megszállta volna.

Egyáltalán nem bírta a stresszt, és a legapróbb dolgokért is képes volt üvölteni, amit főként a gyerekek tapasztaltak meg magukon. Többször beszélt egy ismeretlen valakihez, akit állítólag nem látott, de tudat alatt érzékelt.

„Mit akarsz? MIT AKARSZ?! - Ordítozta többször is az idegileg a végét járó férfi éjjelenként a falak között. Végül egyáltalán nem beszélt már, és beburkolózott a maga kis világába, mintha csak dróton rángatta volna valami felsőbbrendű erő.

Egy nap, mikor Ginger teljesen egyedül volt a házban, egy hangot hallott ismeretlen irányból: „Ginger! Ginger!”

Egy mély, érces hangnak állapította meg, mely egyértelműen egy férfitől jött. Körbenézett maga körül, de senkit sem látott. Megpróbált megnyugodni, majd fölment az emeletre is körülnézni. Ajtóról-ajtóra járt a szobákat, de mind üres volt. Aztán a követező pillanatban ismét azt érezte, hogy áll valaki a háta mögött. Mire megfordult, egy pillanatra megpillantotta egy szellemalak fátyolos ködképét, mely azután eltűnt. Ginger még csak levegőt sem kapott a történtek miatt, ennek ellenére még mindig hitegette magát. Ezúttal azzal, hogy biztos csak ki van merülve, és csak a képzelete játszadozott vele.

summerwind

Újabb egy hét elteltével Arnold még jobban kifordulni látszott önmagából, s már rá sem lehetett ismerni jellemére. Szinte bármivel fel lehetett mérgelni, még a legapróbb változásokra is dühkitörésekkel reagált, és folyamatosan ordibált gyerekeivel, mint aki teljesen megőrült. Egyik este kiszökött a nagyobbik kislány mosómedvéje, amitől Arnold azonnal idegrohamot kapott, halálra rémítve ezzel az egész családot.

Ki akart mindenkit kergetni a sötét erdőbe, hogy keressék meg az állatot, valószínűleg meg is tette volna, ha Ginger nem lépett volna közbe.

Végül valahogy – szintén rejtélyes módon – előkerült a mosómedve, de azt a férfi bosszúból megölte. Ekkora már sokkal inkább hasonlított egy őrjöngő elmebetegre, mint az egykori szerető családapára.

Ginger megpróbált a következő napokban megpróbálni visszazökkenni a valóságba, és újra olyan dolgokkal foglalkozni, mint egy átlagember, ezáltal azt remélve, hogy égető problémái Arnolddal és a kísértetekkel háttérbe szorulnak. Meghívott néhány barátot vendégségbe, akik egyenesen el voltak ragadtatva attól, hogy milyen szépen sikerült rendbe hozni a kúriát. Ginger épp kiment a konyhába vágni néhány szelet süteményt, amikor irtózatos sikongatásokra lett figyelmes a nappaliból, ahol a vendégek is ültek.

A barátok rémülten futottak ki a házból csapot-papot hátrahagyva, s többet soha nem térek vissza a házhoz

Állításuk szerint egy füstszerű szellemalak körvonalai rajzolódtak ki a nappali egyik sötét szegletében. Mindezek után soha többé nem tartották a kapcsolatot a lánnyal, aki még jobban egyedül maradt problémáival. Ekkor bizonyosodott meg róla, hogy nem csak ő képzelődött, tehát a szellemjárások a házban egytől-egyig valódiak voltak, és a különös hangok, a tárgyak elmozdulása mind a természetfeletti entitások számlájára írhatók. Eközben Arnold állapota egyre jobban aggasztotta, mert a férfi már majdnem az őrület határán táncolt.

[caption id="attachment_6361" align="aligncenter" width="740"]summerwind-kuria-fele-vezeto-ut A Summerwind felé vezető földút ma is le van zárva, és tilos a bejárás.[/caption]

Még a zene – amit az orgonáján játszott – is megváltozott, sokkal ijesztőbbé, démoniabbá vált. Akárhányszor megpróbálta Ginger elszakítani az orgona mellől, férje mindig nagyon agresszív lett. Az egész család kétségbe esett, és a házat hibáztatták az apa gonoszsága miatt. Az elmúlt hetek atrocitásai annyira megviselték a két kislányt, (9, és 10 évesek voltak) hogy azok nem voltak képesek feldolgozni a történteket, és már az öngyilkosság gondolata merült föl bennük. Arnold lassan mindent elvesztett. Elvesztette az állását, elvesztette önmagát és gyermekei bizalmát.

„Apám utált minket. Utált engem, a testvéreimet és az anyánkat! Régen nem volt ilyen, szeretett minket, és gondoskodott rólunk. Akkor azonban olyan volt, mintha nem is ő lett volna” – April

Ginger nem egyszer kinn aludt a közeli erdőben, mert már nem volt képes elviselni az otthona falain belül dúló kaotikus állapotokat. Közeledett a tél, majd egyre hidegebb lett, így kénytelen volt ismét visszatérni éjszakánként a házba, s közben az állapotok még rosszabbra fordultak, miután Arnoldnak már jó ideje nem volt munkája, és elfogyott a család tartalék pénze is. Ebből adódóan a rezsit sem tudták fizetni, így kikapcsolták a fűtést, vízért pedig a közeli kútra kellett járniuk. A családtagoknak le kellett költözniük a nappaliba, ahol a kandalló melegen tartsa őket. Később még a villanyt is lekapcsolták, így gyertyákkal kellett világítaniuk a sötétben. Az elkövetkező időszakot így töltötték, s folyton azt kellett mérlegelniük, vajon a bútorok fontosabbak, vagy még egy hónap túlélés.

Egyik este aztán Ginger végleg megtört, amikor férje párnája alatt egy kést talált. Nem tehette tovább kockára saját és gyerekei életét, ezért átment a szomszédba, és felhívta nagyapját. Hatalmas kő esett le mindenki szívéről, amikor másnap reggel megérkezett az idős úr (Raymond Bober) a kúria elé. A 9 éves April egyenesen úgy érezte, mintha egy háború ért volna véget.

Arnold egyedül maradt a Summerwindben, azonban ő sem töltött ott sok időt, és a rákövetkező nap elment onnan.

Hogy mi lette vele, azt senki sem tudja, Ginger a történtek után soha nem kereste meg, még csak nem is hallottak felőle, és ezzel házasságuknak is vége szakadt. A lány mindent elmondott apjának, aki szemmel láthatóan nem nagyon hitte el a hallottakat. Ő is az a fajta szkeptikus jellem volt, mint korábban lánya is.

A borzalmak után

1972 tavaszán Ginger és gyermekei a kanadai Ontario-ban telepedtek le, s a lány azonnal elkezdte tanulmányozni a paranormális jelenségeket nem törődve azokkal a baráti véleményekkel, miszerint az egész Summerwindi szellemjárást csak a nehéz időszak hozta magával.

Abban bízott, hogy talán fény derülhet arra, hogy mi állhatott az ottani események hátterében. Bár ő maga soha nem szeretett volna visszatérni a helyszínre, apja fejébe vette, hogy visszamegy, és kiderít egyet s mást.

Hamar rá kellett jönnie a lánynak, hogy a Summerwind apjának, Raymondnak is felkeltette az érdeklődését, mindeközben Ginger fivére, Ray is hazatért Vietnámból. A fiú hirtelen visszacsöppenve a hétköznapi életbe, felettébb unatkozott, és lázasan próbált valami tevékenységet keresni, amivel elfoglalhatja magát. Miután Ginger elköltözött a házból, az ingatlanos hölgy Mrs. Murray visszavette tőle az ingatlant.

Később Raymond és fia kedvéért megmutatta a kúriát, azonban belépni nem volt hajlandó, inkább megvárta őket az út mentén. A sors fura fintora lévén az ingatlant ismét megvásárolták, ezúttal Ginger édesapja, Raymond és Ray. Ray komoly kihívást látott a kúria felújításában, ráadásul mindketten értettek egy keveset a kőműves és asztalosmunkához. Amikor a lány megtudta, hogy apja megvette a házat, természetesen nagyon dühös lett, és megpróbálta lebeszélni, nem sok sikerrel.

[caption id="attachment_6356" align="aligncenter" width="740"]summerwind-kisertet Az entitást többször sikerült lencsevégre kapni a ház körül.[/caption]

Mialatt ketten végigjárták a házat, mindkettejük érzett valami különös bizsergést, mintha figyelné valaki őket, de igazából nem tulajdonítottak a dolognak nagy jelentőséget. Az ifjabb Ray eközben nekilátott a ház kipofozásának, tervei szerint ugyanis egy jól menő éttermet szeretett volna belőle csinálni, ami a környéken elterjedt kísértethistóriák lévén meglehetősen nagy népszerűségnek örvendhet, ha bejönnek számításai. Azonban nem haladtak olyan jól a munkálatok, mint ahogyan azt gondolta.

A különféle építészeti cégek sorra mondták le a férfi megbízásait, amint kiderült, hogy melyik házról van szó, épp úgy, mint korábban Gingerék esetében.

Nem egyszer az is megtörtént, hogy a kiérkező és az épületben dolgozó munkások arra lettek figyelmesek, hogy a szerszámaik eltűntek, esetleg teljesen máshol találták meg őket, s egy ízben a házban lévő helyiségek méretarányai is megváltoztak. Fotók is készültek, melyeken állítólagosan szintén észrevehető volt, hogy a szobák méretei egyik napról a másikra megváltoztak. Olyan is előfordult, hogy azokat a bútorokat látták megjelenni, melyeket még a Hinshaw család használt, melyek nagy részét el is adták mikor elfogytak anyagi tartalékaik.

„Telefonon mindig nagyon kedvesek voltak, de amikor megemlítettem azt, hogy melyik házról lenne szó, a hozzáállásuk hirtelen megváltozott. Azt mondták, hogy ezen a területen ők nem építkezhetnek, máskor arra hivatkoztak, hogy talán a jövő évben, vagy még később tudnák elkezdeni a munkálatokat. A végén már szinte feladtam.” – Ray

Ray egyik ott tartózkodásakor meglehetősen ijesztő dolgot tapasztalt, méghozzá olyannyira, hogy több sem kellett, fejvesztve menekült el a helyszínről, beült lakókocsijába, majd hazahajtott. Otthon apjának nem számolt be a történtekről, egész egyszerűen csak annyit mondott, hogy elromlott a fűnyíró, ezért ért haza korábban, és hogy ma már nincs kedve visszamenni a házhoz. Az idős Raymond azonban látta fián, hogy nem mond igazat, és felettébb aggasztotta Ray mély hallgatása, valamint lánya története a kísértetekről.

poltergeist-1

Elhatározta, hogy utánajár a ház ködös múltjának. Felkereste az ingatlanos hölgyet, hogy kikérdezze arról, hogy mit tud a kúria történetéről. Az asszony elmondta, hogy a házat még férje vásárolta meg sok-sok évvel ezelőtt az eredeti tulajdonostól, a Patterson házaspártól.

A családnál alkalmazott cselédek már a 30-as években is panaszkodtak, hogy az épület falain belül kísértetek barangolnak, s időről-időre meg is jelennek. Természetesen a család nem hitt a cselédeknek, és sorra eltanácsolta őket. Egy este azonban a házaspár épp a konyhában vacsorázott, amikor a pincéből nyíló ajtó hirtelen kinyílt, és egy szellemalak állt meg előttük. A férj puskával támadt az anyagtalan lényre, de azon átsuhantak a golyók. A házaspár ezek után riadtam beült az autóba, majd elhajtottak a birtokról, és soha többé nem térek vissza. Akik kísérteties – szellemes szóvicc – hasonlóságot vélnek felfedezni a cikk elején olvasható történettel kapcsolatban, azok megnyugodhatnak: egy, és ugyanazon történetről van szó.

Indiánok szelleme

A hölgy elmondta, hogy a házat sok évvel korábban még a férje vásárolta meg az eredeti tulajdonosoktól, a Patterson házaspártól. A család személyzete már a korai harmincas években arról panaszkodott, hogy a házat kísértetek lakják, de senki nem hitt nekik, még munkaadóik sem. Egy este a házaspár otthon maradt, és épp megették a vacsorájukat, amikor a konyhából nyíló pinceajtó váratlanul kitárult, és egy szellemalak állt meg előttük.

Nagyon megrémültek, a férj puskával támadt a lényre, de azon simán átsuhantak a golyók. Ekkor a házaspár kifutott a házból, autóba ült, és soha többé nem tért vissza az épületbe.  Maga a Patterson név pedig azt a Robert P. Lamontot takarja, aki feleségével együtt vette meg a kúriát 1916-ban. Tőlük vette meg aztán a Keefer család a Summerwindet, mikor pedig az öreg Keefer elhunyt, felesége Mrs. Keefer újraházasodott – így lett belőle Mrs. Murray – és eladta a házat Ginger Hinshaw-nak.

A sztori ezzel egy csapásra ki is kerekedett, s látszólag mindenkinek köze volt már mindenkihez. A ház sötét múltjára tehát fény derült.

Mikor a legközelebbi alkalommal ellátogatott Ginger az apjához, az már jelentős pénzösszegeket beleölt a kúriába, és annak étteremmé alakításába. Tervrajzokat mutogatott, jó kedélyűnek látszott, és önfeledten mesélt leendő terveiről. A beszélgetéskor jelen volt Ginger fivére is, aki meglepően idegesnek látszott, és szinte remegve rágta körmeit. A lány ezt észrevette, és mivel már egy ideje tanulmányozta a hipnózist, felajánlotta neki, hogy hipnotizálja őt.

summerwind-kuria

Ray eleinte hezitált, és nem nagyon akart belemenni a dologba, végül azonban rábólintott a felkérésre. Amikor hipnózis alatt rákérdezett Ginger a házra, Ray lábai nagy erőkkel remegni kezdtek, és egy teljesen ismeretlen, mély tónusú férfihangon szólalt meg, ezekkel a szavakkal: „Nagyon öreg vagyok. Erős vagyok. Nagyon erős! Gyűlölöm a gyengeséget, és gyűlölöm a gyerekeket! Hét gyermekem van, és mind gyenge, csak én vagyok erős!” Ginger, és apja nagyon megijedtek, de még a titokban hallgatózó April is. Olyan ismeretlen erőt szabadítottak el, amit képtelenek voltak ott és akkor irányítani, s kétségbeesetten próbálták visszahozni Ray-t, ami bár nehezen, de végül sikerült.

„A hipnózis alatt általános dolgokról beszélt nekem Ginger, próbált ráhangolni arra, ami következik, próbált teljesen megnyugtatni. Lassan kezdtem álomba merülni, majd a következő pillanatban mintha el is aludtam volna. A következő emlékképem már csak az volt, hogy magamhoz térek, és enyhén fáj a fejem. A szobában jelenlévők (Raymond, April, Ginger) mind halálra rémült arccal ültek körülöttem.” – Ray

Az eset után néhány perccel végül úgy döntött, hogy elmeséli, egész pontosan mi történt vele azon a napon, mikor korábban jött haza a Summerwind birtokról. Épp az emeleti folyosón járt, hogy körülnézzen, amikor hirtelen egy hang a nevén szólította, amire nagyon megijedt.

Szinte mozdulni sem mert, azonban még mielőtt lába végleg gyökeret eresztett volna, hirtelen puskadörrenések rázták meg a Summerwind falait. A hangok a konyha felől jöttek, Ray azonnal futásnak eredt, s mint valami őrült, szinte ló vágtában loholt a konyháig. Mikor odaért, lőpor szagot érzett. Tudta, hogy az volt, járt már csatában, katona volt korábban, így egészen biztos volt benne, hogy nem csalt a szimata. Aznap esett az eső, de a saját lábnyomain kívül nem látta másét az épületben, mégis mikor a pincéből nyíló ajtón két golyó ütötte lyukat talált, megijedt. A lyukak nem úgy néztek ki, mintha frissek lennének, sokkal inkább úgy, mintha réges-régen ott lennének, azonban állítása szerint korábban egészen biztosan nem lehettek ott.

 Az igazi sokk azonban csak ezután jött. Megfordult, és megpillantotta a testetlen lényt. Egész életében az a racionális ember volt, aki a családhoz híven nem hitt a szellemekben, sem a paranormális jelenségekben. Számára csak az élők világa létezett.

Mégis ez a tapasztalat megingatta eddigi hitében, és már nem tudta, mit gondoljon. Az öregebb Raymond számára azonnal nyilvánvalóvá vált a kapcsolat a két eltérő időben történő események között, mert eszébe jutott, amit Mrs. Murray mesélt neki Robert P. Lamontról, a feleségéről és a puskalövésekről. Az apa ekkor kezdett el igazán hinni gyerekeinek, hisz Ray nem tudhatott a Patterson házaspárról és arról, ami velük történt. Nem habozva és kapva az alkalmon megkérte lányát, hogy őt is hipnotizálja, hátha kiderül még valami.

jonathan-carver

Ezt megtette, bár az apa esetében sokkal tovább tartott, hogy elérjék a hipnózist, végül sikerült, s ez alatt Raymond elmondta, hol jár. A hely ismerős volt, hamar rájött, hogy a Summerwind falai között lépdel.

Lement a pincébe, majd a falban talált egy odarejtett kicsiny dobozt, abban pedig egy adománylevelet 1767-ből. A levél alján pedig egy nevet: Jonathan Carver.

Végre voltak konkrétumok. Végre olyan nyomokra bukkantak, melyeken már elindulhatnak, és talán képesek lesznek megfejteni Summerwind átkának titkát. Raymond a hipnózis után nem sokkal elment az egyik wisconsini könyvtárba, hogy utána járjon, ki lehetett ez a Jonathan Carver. Kiderült, hogy Carver egy az 1700-as évek végén élt felfedező volt, amolyan gyarmatosító.

Arról vált ismertté, hogy vállalta a folyamatosan háborúban álló indiánok közötti közvetítő szerepét, mely viszonylagos pozitív eredményekkel zárult.

Halála után gyermekei azt állították, hogy apjuk a törzsfőnöktől ajándékba kapott egy földet, ez a föld nem volt más, melyen a Summerwind is épült.

Ezt azonban sohasem tudták bebizonyítani, mert az igazoló dokumentumnak nyoma veszett.

Ginger egyből arra gondolt, hogy az adománylevél talán még mindig ott van a pincében, és a szellem nem volt más, mint Johantan Carver szelleme, aki azt akarta, hogy valaki végre megtalálja a számára valamiért nagyon fontos iratot.

jonathan-carver-indianok

Bár Ginger tartózkodott az ötlettől, mégis visszamentek később a helyszínre, hogy megbizonyosodjanak a dologról. A pincébe lesétálva az idősebb Raymond azonnal tudta, melyik tégla mögött kell keresni az üreget.

Felfeszítették a szóban forgó téglát, majd teljes megdöbbenésükre valóban ott volt egy üreg, azonban nem találták meg benne a dobozt, mert az vagy sohasem volt benne, vagy valaki elvitte.

Teljesen elkeseredtek, s ezután az egész házat átfésülték szegletről-szegletre, minden lehetséges üreget megvizsgálva, de nem jártak sikerrel. Csalódottak voltak, s úgy döntöttek, végleg békén hagyják a Summerwindet, hisz eddig is elég messzire mentek annak érdekében, hogy a végére járjanak a rejtélynek, de ez sajnos nem sikerült. Még egyszer utoljára végigmérték a házat tekintetükkel, majd kocsiba ültek, és elhajtottak. Soha nem tértek vissza.

Így visszaszállt a Summerwind tulajdona Mrs. Murray (Mrs. Keefer) asszonyra, miután Raymond Bobertől megvette valaki, majd hasonlóképpen járt, mint az eddigi családok. 1986-ban három kutató vásárolta meg a kúriát.

1988-ban aztán egy viharos nyári éjszakán többször is villám csapott a kúriába, amitől az kigyulladt, majd porig égett, csupán néhány rom, főként a ház alapjai, a kémények, és a kőlépcsők maradtak meg.

Az eredeti iratokat - már ha valóban léteztek, és valóban ott voltak még – soha nem találta meg senki, és feltételezhetően a tűz martalékává váltak. Később a romok és a föld is elkelt, méghozzá egy kanadai család vette meg, akik Richmond Hillben élnek, és időnként kilátogatva még mindig számolnak be megmagyarázhatatlan jelenségekről a néhai Summerwind közelében.

paranormál kísértet szellem szellemek kísértetek


Megtekintések száma: 2611





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet