Kőkörök a Marson? Kapcsolat lehet a Stonehenge és a Vörös bolygó között

2023. szeptember 28., csütörtök




Intelligens élőlények műve?

Tökéletes kőből alkotott körök vannak a Marson. Ez szinte tényként kezelendő, ugyanis a Marsról készült képeken észre lehet venni ezen anomáliákat.

szembetűnik, hogy ezek a kőkörök valószínűleg mesterséges eredetűek, mivel aligha magyarázható egy halott bolygón mással az, hogy kövek - és kisebb, nagyobb monolitok - szabályos kör, vagy ovális alakba vannak rendezve.

Éppen ezért nagyon sokan biztosak benne, hogy ezek csak és kizárólag egy intelligens földönkívüli faj egykori ősi építményei lehettek.

Annál is inkább, mert egyes kőkörök kifejezetten nagy hasonlóságot mutatnak a Föld egyik legrejtélyesebb kőkörével, a Stonhehenge-el.

Az egyik a NASA Curiosity nevű roverje által készített felvételen is felbukkan a vörös bolygó porában egy kőkör.

Senki sem tudja pontosan, mi lehetett a jelentősége, vagy a funkciója, de szemmel láthatóan fontos szerepe lehetett a kőköröknek, mivel a Földön élő ősi kultúrák is számtalan helyen alkalmazták.

A legvalószínűbb elmélet a vallási rituálé helyszíne lehet. Vagyis ezek a kőkörök egyfajta vallási, azaz szakrális helyszínek, ám érdekes módon szinte minden esetben komoly csillagászati tudás és előre tájolást lehetett megfigyelni.

Ez alól a Stonehenge sem kivétel.

Korábban már egy Mars körül keringő szonda is készített felvételt egy olyan rejtélyes kőkörről, mely egy az egyben olyan volt, még elrendezést tekintve is, mintha a Stonehenge egy marsi mása lett volna.

Nem véletlen, hogy rengetegen vannak meggyőződve arról, hogy a Mars egykoron biztosan lakott volt, méghozzá egy fejlett ősi civilizáció által, akárcsak a Hold. Ugyanis mindkét égitesten találtak már olyan felszíni formációkat, melyek aligha lehetnek a természet művei.

Az egyik kőkörben található egy másik, belső kőkör. Rögtön megindultak a találgatások, hogy vajon hogy került oda a kőkör, és mi is valójában.

Akad olyan elmélet is, miszerint a hasonlóság azért ennyire nyilvánvaló, mert eredetileg az emberiség a Marsról származik. Valaha, több millió éve a Marson éltek elődeink, majd a globális kataklizmát követően át kellett költöztetni kolóniánk megmaradt részét a Földre.

Bárhogyan is, ezek e kőkörök árulkodnak valamiről. Sokak szerint üzenni akartak vele valamit a jövő nemzedékeinek, és azoknak a civilizációknak, melyek majd rátalálnak…

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen mars idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 177917





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet