​Koronavírus: megtalálhatták, kik játszanak kulcsszerepet a járvány terjedésében

2020. október 2., péntek




A szuperterjesztés inkább szabály, mint kivétel, amikor a koronavírus terjedéséről beszélünk, a gyerekek pedig nagyon hatékony terjesztői a vírusnak egy indiai tanulmány eredményei szerint.

Egy indiai adatokat elemző nagyléptékű kutatás szerint az új koronavírus, a SARS-CoV-2 terjedésében a fertőzöttek kis százaléka játszik fontos szerepet.

A tanulmány arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekeknek és a fiatal felnőtteknek potenciálisan nagyobb szerepe van a járvány terjedésében, mint az korábbi tanulmányokból kiderült.

A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány a Princeton Egyetem környezeti tanulmányokkal foglalkozó kara (PEI), a Johns Hopkins Egyetem és a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatóinak, valamint a délkelet-indiai Tamilnádu és Ándhra Prades állam közegészségügyi szakembereinek közreműködésével készült - ismertette a medicalxpress.com tudományos portál.

A kutatók több mint félmillió indiai eseten vizsgálták a járvány terjedési útvonalát és a halálozási arányt. Az eddigi legnagyobb kontaktkutatási tanulmány adatai szerint 84 965 igazolt koronavírusos páciens 575 071 személlyel került kapcsolatba.

Ramanan Laxminarayan, a PEI vezető kutatója kiemelte: a nagyszabású tanulmányból kiderül, hogy a koronavírus-járvány terjedésében kulcsszerepet kap a "szuperterjesztés", vagyis amikor kis létszámú fertőzött sok embernek adja tovább a vírust. 

A fertőzött páciensek 71 százaléka egyetlen kontaktszemélyt sem fertőzött meg, és csupán a fertőzöttek 8 százaléka okozta az új fertőzések 60 százalékát - állapította meg a tanulmány.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 18161





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet