​Kötelező FFP2-es maszk és otthoni munkavégzés – Így lassítanák a koronavírust

2021. február 28., vasárnap




Ha a szigorú javaslatcsomag nem hoz eredményt, március végére a teljes országot lezárhatják a csehek.

Egy szigorú intézkedéscsomag lett a szakemberek és Igor Matovič szlovák kormányfő négynapos tanácskozásának eredménye – derül ki a Parameter.sk-ról. Mint írják, a számos ponton vázlatos csomag körvonalazza azokat az intézkedéseket, amelyekről a következő napokban tárgyalhat a kormány. A később pontosítandó intézkedések célja, hogy Szlovákiában lassuljon a fertőzés terjedése.

Ha ez nem sikerült, a dokumentum szerint március 21. után fel kell készülni az ennél is keményebb kijárási tilalomra, a termelés leállítására és az ország teljes lezárására.

A Parameter idézi a Denník N-t, amely megszerezte az előzetes javaslatlistát. Így kiderül, az egyik legfontosabb javaslat, hogy a tervezett szigorítás értelmében este nyolc után például csak azok hagyhatnák el az otthonukat, akik munkába mennek, vagy sürgős orvosi ellátásra van szükségük. De a magyaroknak szintén ismerős lehet a nyugdíjasoknak kijelölt vásárlási idősáv bevezetésének javaslata.

A javaslatok között van egy karanténpótlék bevezetése is, amit a karanténba kerülő emberek kapnának. Rajtuk kívül mást is otthon tartana Matovič, így beszüntetnék azt a típusú munkavégzést, ami otthonról is elvégezhető. Az óvodák és az iskolák látogatását csak azok gyerekei számára engedélyeznék, akik nem dolgozhatnak otthonról, miközben a diákokat hetente kétszer letesztelnék gyorstesztekkel. A nem otthonról dolgozó munkavállalókat szintén hetente kétszer tesztelnék. Szintén új, hogy

a javaslat szerint március 8-tól az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, március 15-től pedig minden beltérben FFP2-es besorolású maszkokat kellene viselni.

A tesztelések során továbbá nagy hangsúlyt fektetnének az új vírus-mutációk kiszűrésére. Így hetente legalább 500 véletlenszerűen kiválasztott teszten vizsgálnák a mutációk jelenlétét, kéthetente egyszer pedig átvizsgálnák az összes pozitív tesztet.

Szlovákiában az elmúlt napon 109-el 7075-re emelkedett a koronavírus áldozatainak száma a Parameter.sk szerint. (1420 azon elhunytak száma, akik bár fertőzöttek voltak, de halálukat más súlyos betegség okozta.) Az elmúlt nap során 2848 új fertőzöttet találtak, a szlovákiai kórházakban jelenleg 3849 pácienst kezelnek a betegség miatt.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 4003





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet