Kritikus: 4 diák lett rákbeteg egyszerre egy iskolában, ahová átjátszó tornyot telepítettek! - VIDEÓRIPORT!

2019. április 7., vasárnap




Egy igen megdöbbentő történetről számoltak be aminap a világsajtóban. A hírt még a tévék is lehozták. Ha ez igaz és bizonyítani is sikerül az összefüggést, óriási bajban az emberiség!

A San Joquin megyei általános iskola Kaliforniában egy nagyon megrázó eset helyszínévé vált.

Egymás után 4, azaz NÉGY gyermek lett rákos az iskolában. Önmagában is furcsa egybeesés lenne, az azonban még hátborzongatóbb, hogy az egész azután történt, hogy egy telefon átjátszó tornyot telepítettek az iskola területére.

A mobiltornyot néhány éve működtették már, azelőtt nem volt ilyen a diákok közvetlen közelében.

A szülők egyenesen a tornyokat hibáztatják, számos kutató is azt állítja, hogy kapcsolat lehet a tornyok által folyamatosan kibocsátott sugárzás és a rák kialakulása között.

Az 5G okozta halálos és sejtkárosító sugarakról is több tanulmány írta azt, hogy hosszútávú hatásaik nem ismertek, de nem jelenthető ki az, hogy biztosságos lenne, éppen ellenkezőleg...

"Az orvosunk azt mondta, hogy ez 100 százalékban olyan fajta daganat, aminek környezeti oka van,"

- mondta Ferrulli a CBS Sacramentonak.

Joe Prime, egy másik szülő, akinek szintén rákkal küzd a gyermeke azt mondja, hogy a tornyokat el kell tüntetni, mielőtt még több ember megbetegedne.

"Ez az egyik legnehezebb dolog, amit átélek. Úgy tűnik, hogy a véletlen egybeesés már nem magyarázat ezekre a betegségekre. A gyerekek nem lehetnek tengerimalacok, és nem kockáztathatjuk az életüket,"

- mondta Prime.

Természetesen azonnal szóba került a torony eltávolítása.

A sajtó egy része felkapta az ügyet, azonban egy bizonyos érdekcsoport nem kíván róla beszámolni, mert nem hiszik, hogy van kapcsolat a megbetegedések és a torony között.

Főleg anyagi érdekek fűződnek hozzá.

A tornyok üzemeltetői és a vezeték nélküli/adó tornyos technológiák mögött álló cégek nem akarnak botrányt, holott évtizedek óta tudnak a problémáról...

A szakértők azonban azt mondják, hogy a szövetségi szabványoktól függetlenül veszélyes, hogy a gyerekekhez ilyen közel vannak ezek az eszközök.

Eric Windheim, az elektromágneses sugárzás szakértője szerint ezek a frekvenciák hatással lehetnek a gyermekek sejtjeire, mert még növekednek és fejlődnek.

egészség életmód durva betegségek


Megtekintések száma: 69127





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet