​Különleges, visszatérő földrengést észleltek

2020. augusztus 12., szerda




Egy új vizsgálat alapján ritka esetekben a földrengések képesek visszafordulni –

írja a ScienceAlert. 

A friss tanulmányban a szakértők azt írják, egy ilyen, úgynevezett „bumeráng” földmozgást észleltek az Atlanti-óceán mélyén 2016-ban. 

A rengés az Egyenlítő közelében, a Brazília és Afrika között nagyjából félúton húzódó Romanche-törésövnél alakult ki, a Közép-Atlanti-hátság szomszédságában.

A 7,1 magnitúdójú eseményt 2016 augusztusában észlelték felszín alatti műszerek, illetve távolabbi állomások. Az adatok elemzése felfedte, hogy a földrengés igen különleges volt:

a rezgés ugyanis idővel még nagyobb sebességgel tért vissza.

Stephen Hicks, az Imperial College London munkatársa és a csapat vezetője szerint a szakértők az elméleti modellekből már korábban is következtettek hasonló eseményekre, de ez az eddigi legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy az ilyen földrengések a valóságban is léteznek.

A 2016-os eseménynek két jól elkülöníthető fázisa volt. 

A földmozgás először felfelé és keleti irányba indult, majd hirtelen egy szinte teljesen ellentétes, nyugati irányú tovaterjedés jött létre. 

Hicks szerint a törés struktúrája egyszerűnek tűnt, maga a földrengés viszont annál komplexebbnek bizonyult.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi hozhatta létre a különös eseményt. 

Elképzelhető, hogy az első, mély fázis annyi energiát szabadított fel, hogy az a sekélyebb, nyugati zónában vissza tudta fordítani a tovaterjedést.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 3017





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet