Különös dolgot észleltek a Föld magja felől

2016. december 21., szerda




A bolygónk képlékeny, fémes magja körül szokatlan folyamat zajlik, melyet első ízben voltak képesek megmérni és kimutatni a tudósok. Folyékony fémfolyók lehetnek odalenn a mélyben.

A Föld magjának rejtélye

Elképesztő az a felfelezés, amit nemrég tett geológusok és egyéb szakemberek egy csoportja a Föld mélyével kapcsolatban

A Föld magját már régóta próbálják ilyen-olyan módszerekkel, kísérleti eszközökkel megfigyelni, de mindeddig nem szolgált egyetlen próbálkozás sem túl sok hasznos információval arra vonatkozóan, hogy pontosan mi van odalenn.

A Föld magját a tudomány jelen állása egy képlékeny, félig szilárd, félig folyékony fémekből álló masszának gondolja, mely folyamatosan forog, így keltve mágneses mezőt a bolygó körül.

Most először sikerült valami olyan hatást mérni, melynek ténylegesen szoros kapcsolata lehet a maggal. Sőt, az is lehet, hogy talán bolygónk magját sikerült közvetlenül megfigyelni.

Fémes folyamok a mag külső részén

Olyan folyószerű örvényléseket és folyamok jelenlétét észlelték a mag külső részén, melyek felelőssé tehetők a bolygó mágneses mezejének kialakulásáért.

Soha azelőtt még nem tudtunk ilyen szinten betekinteni, mi zajlik a Föld magja körüli környezetben.

Alaszka és Szibéria alatt sikerült első körben mérni ezeket a folyékony fém által keltett és érzékelhető folyamokat. Még nem tudni, hogy pontosan miként, hogyan alakulnak ki, és mi a teljes szerepük a mag működésének folyamatában, de a további vizsgálatok próbálnak majd erre is rámutatni.

Mélyen a Földkéreg alatt zajlik

Ez a különös folyadék elég képlékeny ahhoz, hogy előre haladjon, de nem elég folyékony ahhoz, hogy gyorsan tegye mindezt.

A kutatók mérései szerint 50 kilométert tesz meg a folyam évenként, ám geológiai léptékben ez is rendkívüli sebességnek számít.

Óriási energiákat nyel el, alakít át,. és szabadít fel, feltehetően még a földrengések, kőzetlemezek mozgásainak kialakulásban is nagy szerepe lehet, de ezt még nem tudják biztosra. A Föld belső folyamataihoz képest mindenképp szaporának számítanak ezek a folyamok.

A folyamok összetételét egyelőre nem ismeri, csupán annyiban biztosak, hogy több, különböző fémből állhatnak, melyek között ott vannak azok az ősi fémes is, melyekből annak idején, az ősrobbanás után az univerzum és a bolygónk is kialakult.

A felfedezett folyam közel 3-4000 kilométeres mélységben található valahol a Föld magjának külső részénél, és 420 kilométeres kiterjedésű. Több ilyen nagyobb folyam is létezhet a felszín alatt, melyek alapjaiban formálják Földünk arculatát az évmilliók során.

tudomány rejtély rejtélyek földünk


Megtekintések száma: 40181





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet