Lángoló főnixmadarat észleltek Kolorádóban?

2017. június 23., péntek




Tényleg az egyiptomi mitológia egyik legtitokzatosabb lényét látni ezen a képen? Mit gondolsz?

Az internet most azt találgatja, hogy a 2017 június 21-én egy fotón rögzített, látszólag lángoló madárszerű lény pontosan mi is lehet.

A felvételt Kolorádóban készítették, Mintrose városa felett.

A szemtanúk beszámolója alapján egy jó ideig látni lehetet az égen, majd nyoma veszett annak a madárnak, melynek úgy tűnt, mintha lángokba borultak volna a szárnyai.

Az internetre is feltették a képeket, ahol nagyon gyorsan terjedni kezdett, több tucatnyian találgatni kezdték, mi lehet.

Egyesek szerint ugyanis nem más látható rajta, mint egy főnix madár. Ez az egyiptomi mitológiából eredő madár a tűzzel volt mindig is kapcsolatos a kultúrában.

A Halottak Könyve és más szent óegyiptomi szövegek tanúsága szerint Héliopolisz egyik szent szimbóluma volt, és szoros összefüggésben állt a felkelő nappal és a napistennel, Rével.

Nem mindenki szerint látható főnixmadár a képen.

A szkeptikusok szerint talán csak valami átverésről lehet szó, míg mások inkább arra gyanakodnak, hogy furcsa szögben csillantak meg a madár tollán a napsugarak.

Szerinted mit vehettek filmre valójában?

Koeábban is észleltek már más államokban is bizarr lényeket, hatalmas, madárszerű alakzatokat.

Egyes legendák kitérnek arra, hogy Amerikát a levegőben egy hatalmas madár, a Viharmadár uralta, mely gigantikus szárnyfesztávolságával az akkori idők csúcsragadozója volt.

Léteznek beszámolók, melyek szerint képes volt kisebb-nagyobb termetű kutyákat is elragadni magával a levegőbe.

Egy másik alkalommal Arizonában készítette egy madárszerű - sokak szerint sátánszerű - alakot, melyről azt gondolták, hogy a halál angyala lehet. Ez utóbbi felvételről azóta sem derült ki, hogy mi lehetett...

OSZD MEG másokkal is!

paranormál rejtély hihetetlen bizarr


Megtekintések száma: 333892





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet