Lefotózta a Földet a Holddal egy Mars körül keringő szonda

2017. január 7., szombat




Ilyen lélegzetelállító felvételt ritkán látni. Ez lehet az emberiség legjobban sikerült szelfije.

Kevés olyan űrbéli felvétel van, melyen otthonunk, a Föld látható. Bár százával léteznek ma már a Föld körüli pályán a bolygónkról készített felvételen, sőt, még videók is, azonban minél távolabb megyünk, annál ritkábbak az ilyenek.

A Mars környékéről is nagyon ritkán lövünk már jó felvételeket saját bolygónkról, ugyanis a szondák és műholdak erőforrásait a NASA sem arra fordítja, hogy szelfit készítsen az emberiségről.

A felvételt - azaz látványos szelfit - a Mars Reconnaissance Orbiter szonda készítette. A Mars körül keringő objektum már tíz éve kering a vörös bolygó körül, eredetileg 2006 márciusában állt rá a Mars körüli pályára.

Azóta is rengeteg elemzést és vizsgálatot végez, felszíni fényképek százainak elkészítésével együtt.

Nevéhez fűződik igen sok fontos felfedezés, többek között a modern Mars bizonyos részein szezonálisan megjelenő vízfolyás friss felfedezése.

Bár lehetne részletesebb, ne rójuk fel a szondának ezt, ugyanis több millió kilométerről készítette ezt a sajátos szelfit, vagy ha úgy tetszik, csoportképet az emberiségről.

Ugyanis még ha viccesen felfogva is, de mint a 7,5 milliárdan rajta vagyunk.

érdekes érdekesség csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 101794





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet