Legalizálhatják a kannabiszt Magyarországon is?

2017. december 4., hétfő




Az elmúlt években számos európai országban, köztük egy szomszédunkban is legalizálták. Most rajtunk a sor!

Magyarország is csatlakozhat azon országok sorába, ahol az orvosi kannabisz kapható lesz majd receptre?

Egyre nagyobb az esély rá, hogy ez megtörténik.

Nagyon sok szakember jegyzi meg, hogy ez az egész csak idő kérdése, és nem pedig „ha” kérdése.

A kannabisz egészségügyi hatásai ma már egyáltalán nem vitatottak úgy, mint az 1970-es években, vagy a 2000-res évek elején.

Számos bizonyíték mutat arra, hogy nme csak az egészségünkre gyakorol kedvező hatást, de a rák elleni harcban is jelentő eredményeket lehet vele felmutatni.

Éppen ezért a megítélése egyre inkább orvosi, sem mint agyon démonizált, és bűnözéshez között. Sőt...

Az elmúlt évtizedekben, években nem csak Amerikában de Európa számos országában legalizálták a kannabiszt, sok helyen orvosi, valahol pedig fogyasztói felhasználásra is.

nemrégiben Románia lett az Európai Unió tizedik országa, amely legalizálta a marihuána orvosi használatát, de világszerte egyre több ország enyhíti, vagy szünteti meg annak kábítószerként való kezelését.

Kanadában például már több mint tíz éve használják a gyógyításban a marijuanát, és nemrég tették lehetővé, hogy postán is rendelhető legyen.

A szakértők szerint a legális marijuana ipar bevétele 10 év alatt évi 1 milliárd dollár fölé emelkedhet.

Az eddigi gyakorlatban orvosi engedéllyel a páciensek saját használatukra termelhettek marijuanát, de kis mennyiségben kaphattak receptre is, a mostani konzervatív kormány azonban az állami egészségügyi szolgálatot ki akarja vonni a rendszerből, amit ezentúl magánvállalkozásra kíván építeni, bár azt szigorú ellenőrzés alatt tartaná.

Nemrégiben szintén volt arról szó, hogy törvényileg, egy népszavazással érnék el azt idehaza, hogy legalizálható legyen a kannabisz.

A Liberálisok következetesen támogatják a szabad kannabisz-fogyasztást, ezt szolgálta korábbi törvényjavaslatuk is, amely a plenáris vitáig sem jutott el, ezért döntöttek úgy, hogy a lehető legszélesebb társadalmi vitára bocsátják a kérdést. Meggyőződésük, hogy eljött az ideje a kannabisz legalizálásának, ezért a párt országos referendumot kezdeményezett a kérdésben.

A magyar társadalom fogadtatása igen széles és színes.

Ugyanakkor egyre nagyobb a hangja azoknak, akik szerint legalább orvosi felhasználásra, ellenőrzötten be kellene vezetni.

Az elemzők szerint bár ma még ez elég hihetetlennek hangzik, néhány éven belül komolyan felvethető lesz itthon is a kannabisz téma, és annak legalizálása is.

OSZD MEG másokkal is!

magyarország egészség életmód magyar kannabisz egésszég megelőzés


Megtekintések száma: 48189





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet