Lehet, hogy kitört a járvány a Szent Imre kórházban is? Mi a teljes igazság?

2020. április 26., vasárnap




A Magyar hang azt állítja, a lap szerint több száz fekvőbeteg tesztje lett pozitív. Vajon mi az igazság?

A lap szerint közel száz fekvőbeteg és legalább húsz dolgozó tesztje is pozitív lett. Finta Ervin, a kórház orvosigazgatója azt mondta, minden kollégájukat letesztelték, minden minta negatív lett.

Több jel is arra utal, hogy az Szent Imre Kórház intézményén belül belül alakult ki járvány, hiszen az elmúlt hetekben számos osztályon találtak fertőzött betegeket. Közülük legkevesebb tízen meghaltak

- tudta meg a Magyarhang.org.

A portál idézi a HVG e heti számát, ami szerint a legfrissebb belső számadás szerint

190 koronavírusos fordult meg a Szent Imre-kórházban, közülük 90-nél áll fenn a megalapozott gyanúja, hogy a falakon belül került kapcsolatba a kórral.

A Magyar Hang információi szerint márciusban a krónikus belgyógyászaton lett rosszul két páciens, ám mire megérkezett a tesztek pozitív eredménye, mindketten meghaltak. A vesebetegek kezelését végző nephrológiai osztályon április második hetében robbant be a járvány, a fertőzöttek száma már akkor tíz felett volt. 

A koronavírus felütötte a fejét az anyagcsere osztályon, a kardiológián, a neurológián és a sebészeten. A gasztroenterológiai osztályon kezeltek több mint 40 százalékánál mutattak pozitivitást a tesztek.

A Szent Imre-kórház 670 ággyal rendelkezik, ehhez viszonyítva a koronavírus házon belüli elterjedtsége 15 százalékos. Ezen felül pozitív lett a tesztje legalább húsz alkalmazottnak is - tudta meg a lap.

A koronavírusos betegek számára létrehozott vörös zónában jelenleg 50-60 embert ápolnak – többeket lélegeztetni kell –, naponta 2-3 ember hal meg, de egyre több a gyógyult is.

A Magyar Hang munkatársai az ott dolgozók segítségével április 18-án jártak a kórházban, ahol a lap forrásai elárulták, hogy a betegbiztonságot szolgáló intézkedések terén jóval megelőzték az operatív törzs iránymutatásait, és addig az időpontig több mint 1200 tesztet végeztek el. 

A magas fertőzésszámot is főleg a sok tesztnek tudják be.

Ahogy a lap írja, elmondták nekik, nagyon nem mindegy, milyen tesztelési eljárásokat és milyen eszközöket alkalmaznak az intézmények. 

Például a vérvizsgálattal készült teszek csak a szervezet ellenreakcióit mutatják ki, ebből lehet következtetéseket levonni. 

Csakhogy a koronavírussal szembeni reakciók megegyeznek egy sor más fajta fertőzésre adott immunválasszal, így ez az eljárás nem tekinthető megbízhatónak, legfeljebb óvatos következtetéseket lehet levonni.

A legbiztosabb megoldás, ha a szájpadlásról és az orr-nyálkahártyáról vett váladékmintákat vizsgálják laboratóriumi körülmények között.

„Nem tudjuk, hogy az operatív törzs által publikált mintavételi adatokba mit számítanak bele. Ha a vérvételes teszteket is, akkor elég nagy a baj”

- fogalmazott a lap egyik forrása.

A Magyar Hang az Emberi Erőforrás Minisztériumától mindezidáig nem kapott hivatalos választ az információikkal kapcsolatos kérdéseikre.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Magyar Hang,Szeretlek Magyraország


Megtekintések száma: 3990





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet