Ma is rengeteg a rejtély a 300 éves váci múmiák körül

2017. április 10., hétfő




A titokzatos magyar múmiákat még az Ötzit és Tutanhamon fáraót is megvizsgáló kutatók is szemügyre vették!

300 évvel ezelőtt mumifikálódott a magyarok talán legtitokzatosabb családja, az Orlovits család, melynek tagjainak 300 éves múmiái rengeteg rejtélyről árulkodnak.

A múmiák annak idején különös körülmények között lettek konzerválódva, feltehetően természetes úton.

Vagyis a múmiává válásuk egyáltalán nem volt szándékos. Skripetz Veronika, és Orlovits úr, a férje nem tudni, milyen titokzatos betegségtől haltak meg, és titkukat nagyon nehezen adják.

Szintúgy fiuk, Orlovits János, aki alig négy éves volt, amikor meghalt.

Azóta különféle vizsgálatok tucatjainak vetették alá őket, ám sok dolog nem derült ki a halálukkal kapcsolatosan.

Egy több ezer éves múmiával szemben a mieinknek van háttértörténete, ismerjük a nevüket, és meg szeretnénk tudni azt, hogy PONTOSAN hogyan haltak meg - nyilatkozta korábban egy szakértő.

A múmiák nagy különlegessége az, hogy természetes módon váltak múmiákká, vagyis olyan folyamatok mentek végbe a testen, és a testen belül, melyek lehetővé tették, hogy jól konzerválódjanak.

Az információink szerint a 18-19. században a váci Fehérek templomának kriptájában temették el őket, ahol pont olyan volt a klíma, hogy a testek mindenféle külső beavatkozás nélkül kiszáradtak.

Külön öröm a kutatók számára, hogy a kiszáradás során, ha egy más formában is, de a belső szervek is megmaradtak. Ezek alapján pedig végleg megkaphatjuk a választ arra, hogy pontosan hogyan lelték halálukat.

A mesterséges múmiákról nem tudunk ilyen információkat szerezni, mert a mumifikációs folyamat egyik alapvető lépése ugyanis a belső szervek eltávolítása.

Több, 3 dimenziós rekonstrukció is készült a testekről, hogy ezekkel is még pontosabban behatárolhatóak legyenek a testi elváltozások, melyek segítségével megfejthetik a rejtélyt.

"Gyakorlatilag egy virtuális boncolást fogunk végezni" - jelentették ki a szakemberek, akik között olyan neves tudósok is vannak, akik korábban Tutanhamon fáraó múmiáján, vagy a híres előemberen, Ötzin is dolgoztak.

Sok jel utalt arra, hogy talán egy 300 évvel ezelőtt TBC járvány áldozata lett a család.

DNS-tesztekkel járnak az antibiotikum-ellenálló baktériumok nyomában is – a kutatók azt szeretnék kideríteni, hogy már ekkoriban is léteztek-e ilyen mikrobák, vagy valóban csak a modern korban erősödtek meg.

Ugyanakkor fontos volt a lelet abban a tekintetben is, hogy megdöntse a rák és az iparosodás közti kapcsot. Noha még ma is sokan vélik úgy, hogy e kettő összefügg, az egyik váci múmia vizsgálata alapján rájöttek, hogy azért már korábban is voltak végbélrákra hajlamosító mutációk.

A múmiák történetéről nem sokat tudni egyébként, ezért is ennyire rejtélyesek.

Az 1994-ben a Váci templom altemplomában felfedezett 265 múmia között volt az Orlovits család is. A haláluk körülményeiről nem maradtak fenn írásos dokumentumok.

Skripetz Veronika 38 évesen halt meg, férje, Orlovits Mihállyal együtt. Volt még egy fiuk, János, és egy lányuk, Katalin. A kutatók azt feltételezték már régebben is, hogy az újfajta vizsgálatokkal meg fogják majd találni a TBC nyomait a múmiákban.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély érdekes rejtélyek érdekesség történelem


Megtekintések száma: 120201





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet