Már a gyerekeket is sújtja a 2-es típusú cukorbetegség
Már a gyerekeket is sújtja a 2-es típusú cukorbetegség
Húsz éve még ismeretlen volt, ma már egyre gyakoribb a 2-es típusú cukorbetegség a fiataloknál. Elhízás nélkül ritkán fordul elő, a túlsúlyos gyerekeknél viszont egyre gyakoribb. Hosszú évekig rombolhatja a szervezetet a lappangó kamaszkori diabétesz. Néhány évtizede kizárólag felnőtteket érintett, mára azonban egyre több a fiatal lesz 2-es típusú cukorbeteg – számolt be róla az M1 Minden tudás magazinműsora. Elhízás nélkül ritkán fordul elő, a túlsúlyos gyerekek 1-2 százaléka lehet érintett. Pontos adat nincs, ugyanis nagyon sokáig rejtve marad a betegség. Nagy különbség van az 1-es típusú gyerekkori cukorbetegség és a 2-es típusú felnőttkori cukorbetegség között.

Ez a folyamat már gyerekkorban elindulhat és a felnőttkori élettartamot jelentősen megrövidítheti. A kövér gyerekekre érdemes jobban odafigyelni, ha lassabban gyógyulnak a sebi, gennyes sebek jelennek meg, esetleg romlik a látása, akkor célszerű kivizsgáltatni – mondta el Tóth Heyn Péter, az I. Számú Gyermekgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese. Ritkán előfordul az is, hogy olyan magas vércukorszint alakul ki egy 2-es típusú cukorbetegnél gyermekkorban, hogy megjelenhetnek azok a tünetek, amelyek az 1-es típusra is jellemzőek.A 2-es típusú cukorbetegségre sokszor évekig, akár évtizedekig nem derül fény. De amikor nincs tünet, akkor is jelen van az enyhén emelkedett vércukorszint, ami az ereket károsítja.

A diéta alapja a szénhidrát számolás. Minden esetben nézni kell a termékek összetételét, szénhidrát tartalmát és ki kell számolni, hogy miből mennyit ehet a gyermek – emelte ki Magrik Orsolya dietetikus. Ha a diétára nem javulnak a beteg értékei, nem csökken a súlya, akkor szükség lehet vércukorszintet csökkentő gyógyszeres kezelésre is.A diagnózis tudatában kalóriaszegényebb ételeket fogyasztása javasolt, naponta legalább egy órát sportolniuk kell, olyat, ami nem megterhelő.

Forrás: hirado.hu
Megtekintések száma: 5331