Már születésünkkor kiderül, áldozatául esünk-e a rettegett kórnak

2017. január 11., szerda




Az orvostudomány szerint már csecsemőkorban kimutathatók az eltérések, melyek előrevetítik, hogy kinek pecsételődik meg a sorsa.

Felfedezés, melynek köze lehet az rettegett betegséghez

A kutatók tudományos áttörést érhettek el nemrégen egy kísértet keretében, melynek során 162 csecsemő agyát vizsgálták meg. A vizsgálatok alatt rengeteg felvételt készítettek ezekről.

A 162 csecsemőből 62 örökölt egy olyan speciális gént, mely nagymértékben felelőssé tehető az Alzheimer kór kialakulásáért. Nem ez okozza, legalábbis jelen ismereteink szerint, de a kockázatot jelentősen megnöveli, tehát köze van hozzá.

A vizsgálatok során valami különös dolgot vettek észre. Mégpedig azt, hogy azoknál a csecsemőknél, akik hordozták ezt a gént, az agy középső és hátsó részei sokkal kisebb mértékben növekedtek, mint más társaiknál.

Ráadásul ezek a területek egybeesnek az Alzheimer kórban szenvedő betegek érintett agyterületeivel is. Azonban ez fordítottan is igaz volt. Voltak olyan területek, melyek a speciális gént hordozó csecsemőknél jóval nagyobb mértékben nőttek, épp úgy, ahogyan az megegyezik egy Alzheimer kórban szenvedő agyával.

A különleges génhez kapcsolódó legkorábbi agyi elváltozásokat sikerült kimutatni, és tanulmányuk számos kérdést is felvet. Milyen szerepet játszhat ez a gén az agyfejlődésben, hogyan függhetnek össze az elváltozások az Alzheimer-kór későbbi fellépésével?

Már születésünkkor eldőlhet, betegek leszünk-e

Egyelőre bár a gén és az Alzheimer kór között nem mutatható ki közvetlen összefüggés, mégis a jelenléte komoly esély arra, hogy az illetőben egy napon majd idősebb korban kialakulhat az Alzheimer.

A gén az amerikaiak egynegyedében jelen van, de mégsem alakul ki mindegyiküknél a kór, ezért is sejtik az orvosok, hogy van még egy tényező, mely közrejátszhat a betegség kialakulásában.

Mindenesetre az eredmények egyúttal arra is rávilágítottak, hogy már születésünkkor képesek lehetünk megjósolni, hogy majd idős korunkban mi is szenvedni fogunk-e az rettegett betegségtől.

Annál nagyobb a betegség kockázata, minél több másolat létezik a génből a szervezetben. Az Alzheimer-kórosok 60 százaléka rendelkezik a génnel, ami igen magas, statisztikailag is hitelesíthető arány.

A kutatóknak minden bizonnyal még évekre lesz szükségünk, hogy közelebb jussanak a megoldáshoz, és egy megbízható, nagyon pontos előrejelzést adjanak az orvosok kezébe.

Egy szép és új világban már a születésünk előtt, még magzati állapotban meg fogják tudni mondani, hogy elszenvedjük-e majd ezt a betegséget, vagy sem.

tudomány egészség orvostudomány betegség betegségek egészség megelőzés


Megtekintések száma: 56955





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet