​Márki-Zay Péter reggel mond valamit, este letagadja

2022. március 24., csütörtök




Márki-Zay Péter elvtelen hatalmi és politikai céljai érdekében veszélyezteti egy nemzet jelenét és jövőjét. 

Háborús helyzetben egy felelős ellenzéki politikus nem csinál kampánytémát egy katonai konfliktusból, ellenkezőleg, a nemzet érdekeit szem előtt tartva összefog az aktuális kormánnyal 

– mondta el ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője az Origónak adott interjúban. 

Hozzátette: Márki-Zay Péter kommunikációja és ígéretei színvonalesésként értékelhetők, és a baloldal korábbi, szakmai értelemben vállalhatatlan ígéreteit túlszárnyalva, erkölcsi értelemben is elfogadhatatlanok. Ifj. Lomnici Zoltán szerint a baloldal jelöltje láthatóan tudatosan csinál politikai show-műsort olyan szenzitív politikai kérdésekből, melyek közvetlenül és visszafordíthatatlanul kihatnak Magyarország jövőjére.

NEM RENDELKEZIK AZZAL A KÉPESSÉGGEL, AMELY A NEHÉZ IDŐKBEN MEGKÖVETELT FELELŐS DÖNTÉSEK MEGHOZATALÁHOZ NÉLKÜLÖZHETETLEN.

Az ellenzék kormányfőjelöltje döntésképtelenné vált, amely egyrészt a valós politikai tapasztalat hiányára, másrészt a mögötte álló hat különböző pártnak történő megfelelési kényszerre és egymásnak ellentmondó utasításaira vezethető vissza. 

Mindez világosan megmutatja a baloldal által konstruált, értékek helyett érdekek mentén szerveződő politikai konstrukció cselekvőképtelenségét. Ugyanakkor amellett sem szabad szótlanul elmenni, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje

LÁTHATÓAN TUDATOSAN CSINÁL POLITIKAI SHOW-MŰSORT OLYAN SZENZITÍV POLITIKAI KÉRDÉSEKBŐL, MELYEK KÖZVETLENÜL ÉS VISSZAFORDÍTHATATLANUL KIHATNAK MAGYARORSZÁG JÖVŐJÉRE.

Mennyire fontos a szavahihetőség és a hitelesség egy jelölt esetében?

A SZAVAHIHETŐSÉG ÉS A HITELESSÉG EGY POLITIKUS KARAKTERÉNEK NÉLKÜLÖZHETETLEN ESZKÖZEI, HISZEN EGY ORSZÁG, ÉS BENNE AZ ADOTT TÁRSADALOM AKKOR KÉPES A FEJLŐDÉSRE, HA A NÉP ÁLTAL MEGVÁLASZTOTT VEZETŐK TÖREKSZENEK ANNAK BETARTÁSÁRA, AMIT KORÁBBAN A VÁLASZTÓKNAK ÍGÉRTEK.

Hódmezővásárhely polgármesterénél még a törekvést sem látjuk, ebből fakadhat az a valós érzet, hogy az ellenzéki lista első embere

IDŐNKÉNT SZÁNDÉKOSAN SZABOTÁLJA A SAJÁT ÉS A BALOLDAL VÁLASZTÁSI KAMPÁNYÁT.


Megtekintések száma: 4481





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet