Másik téridősík létezését bizonyíthatja a 2014-ben eltűnt utasszállító esete?

2021. május 25., kedd




Bizarr teóriák és meglepő elméletek keringenek a neten a még mindig megfejtetlen és megtalálhatatlan gépről. 

Egyes fizikusok szerint alternatív valóságban rekedt a gép a legénységgel és az utasokkal együtt, mások szerint térdugrás történt. Mi az igazság?

2017 végén felfoghatatlannak nevezték az ausztrál hatóságok keddi zárójelentésükben a Malaysia Airlines maláj légitársaság MH370-es 2014-ben eltűnt járata utáni kutatás sikertelenségét.

A repülőgép váratlanul eltűnt a radarokról, majd soha többé nem került elő.

Ráadásul ezt szó szerint kell érteni. Sem testek, sem a roncs nem került elő. Már ha lezuhant egyáltalán, ugyanis számtalan bizarr feltételezés látott már napvilágot az eseményekkel kapcsolatban.

A hivatalos feltételezések szerint az eredeti útvonalról letérve, az Indiai-óceán déli részén zuhant le. Igen ám, de semmi nyoma semminek, így végül ez is cska egy feltételezés a sok közül...

A repüléstörtének egyik legnagyobb misztériumaként tartják nyilván az esetet.

Szinte felfoghatatlan és társadalmilag bizonyosan elfogadhatatlan a modern repülés korszakában, hogy egy nagy utasszállító eltűnjön és a világ ne tudjon róla, mi történt a repülőgéppel, valamint utasaival - írja egy friss jelentés.

2014 óta szémos alkalomaml kutatták azt, hogy mi si történt valójában. Nemrég egy a kutatására küldött hajó is eltűnt, így még bizarrabbá vált aze gész ügy.

Titokzatos módon, január 3­1-én a Constructor azonosítási és nyomkövető rendszere leállt, a hajó láthatatlanná vált a parti irányítók számára, és csak 80 órás, nem dokumentált utazás után adott újra életjelt m­agáról. Hétfőn az ausztráliai Perthbe dokkolt be, hogy készleteit feltöltve visszatérjen a kutatási területre.

Az eddig még feltáratlan eltűnésről azonnal több pletyka látott napvilágot.

„A hajó megtalálta a lezuhant MH370 roncsait, de meg akarta őrizni a titkot, amíg a maláj kormány meg nem erősítette a díj átutalásának szándékát” – mondta egy bennfentes.

Aztán a hírek elhaltak ezzel kapcsolatban.

Számos tudós még olyan teóriáktól sem riad vissza, melyek más idősíkokkal, valóságokkal magyarázzák a repülő eltűnését.

Szerintük ugyanis, ha valóban a mi világunkban lenne, akkor már rég meg kellett volna találni, főleg ennyi idő után. Az utasszállító feltehetően valamifajta téridő ugráson esett rá, vagy egy olyan időcsapdába esett amiből nincs kiút.

Talán az utasok és a pilóták az örökkévalóságon át haladnak a végtelen téridőben.

Egy ilyet egy villámcsapás, vagy nagyon extrém gömbvillám találkozás is előidézhetett, de a valóságot sohasem tudjuk meg, hacsak elő nem kerül valamilyen bizonyíték.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély érdekes hihetetlen rejtélyek érdekesség bizarr megmagyraázhatatlan


Megtekintések száma: 85453





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet