Megdöbbentő dolgot fedeztek fel a NASA legújabb képein

2017. március 27., hétfő




Miről van szó? Életformákról? Mesterséges struktúrákról? A NASA mély hallgatása talán sokat elárulhat.

A NASA nemrég újabb fotókat tett közzé a Mars felszínéről, melyeken egyesek megint észrevettek oda nem illő dolgokat, különféle anomáliákat, amiket a természetes magyarázattal aligha lehet elintézni,

Arról van szó ugyanis, hogy a képek egyikén olyan féregszerű élőlényekre hasonlító valamik tűnnek fel, melyek bizonyíthatják a marsi életet.

Több tucatnyi van belőlük, és erősen visszaverik a fényt, feltehetően azért, mert nagy a bőrük nedvességtartalma. Legalábbis az ufó szakértők ezt állítják.

A szkeptikusok azonban nincsenek meggyőzve: szerintük egyszerűen csak arról van szó, hogy rengeteg homokdűnét láthatunk a fotón, melyek különféle mélyedéseket alakítottak ki maguk körül, és más a felszínük (sokkal simább), emiatt keltik hatalmas kígyók, vagy férgek illúzióját.

A NASA az ügy kapcsán mélyen hallgat. Pontosabban annyi hozzátartozik az igazsághoz, hogy először ők is azt állították, hogy optikai csalódásról van szó, és ezek valójában a szél által korábban formált dűnék.

Azonban amikor azt mondták nekik, hogy akkor magyarázzák meg, hogy a bolygó többi részén miért nem alakultak ki hasonlók, már nem mondtak semmit, és nem álltak rendelkezésre további nyilatkozatokra.

A Mars felszínén állítólag nagyon sok a megmagyarázhatatlan objektum. Túlságosan sok ahhoz, hogy magyarázni lehessen azzal, hogy csak az emberek látnak egyes dolgokba bele fura alakzatokat és formákat.

Sokkal valószínűbb, hogy ha nem is minden alakzat, de a legtöbb ilyen mesterségesnek látszó struktúra, vagy különleges anomália mögött lehet némi igazság.

Elvégre alig tudunk még ma is valamit a Marsról, a múltjáról pedig csak egy dolgot tudunk biztosra: hogy volt élet rajta az ősi időkben.

Vagyis kialakulhatott rajta akár egy fejlettebb ősi civilizáció is, mely marsi arcot emelhetett, és hatalmas piramisokat, ősi városokat, mint Mezopotámiában.

ufó ufók idegen mars marskutatás idgeenek


Megtekintések száma: 15850





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet