Megdöbbentő felvételen a HAARP működés közben?

2017. május 27., szombat




A Kék sugár hadművelet hologram rendszerének működéséről készíthetett videót egy férfi?

Hihetetlen, mondhatni perdöntő erejű bizonyíték is lehet aza felvétel, melyen sokak szerint egy olyan anomália látható, amit a mai tudomány egyszerűen nem bír megmagyarázni.

És ez az anomália ennek okén egyértelműen a HAARP működéséhez, illetve a NASA által a chemtrailek segítségével az égre vetített hologram rendszernek a műve.

Egy férfi motorozás közben figyelt fel valami nagyon szokatlanra az égbolton.

hamar ki is szúrt egy olyan fénynyalábot, ami úgy tűnt, nagyon erősen vibrál, sé a belőle sugárzó fény is szokatlan volt.

Eleinte azt gondolta, hogy a Nap fénye ragyog egy kis hézagon át a felhők között. Aztán váratlanul irányt, szöget és alakot váltott ez a fénycsóva.

Döbbenetes, és ezt a videón is láthatjuk megörökítve. Senki sem tudja, hogyan lehetséges ez, de az biztos, hogy nem a Nap fényét láthatjuk viszont. Sokakban azonnal felmerült az, hogy talán a kék sugár hadművelet végső tesztjeinek egyike lehet.

Arról van szó, hogy a NASA a HAARP rendszerével együttműködve már évtizedek óta chemtrailekkel szórja be az eget. Ezek nem mások, mint olyan vegyszerek, melyek egyfajta hálóként, vagy vászonként viselkednek a levegőben, ezekre lehet vetíteni a NASA rendszere által létrehozott hologramokat.

A hologramoknak az összeesküvés elmélet szerint az lesz a szerepe a jövőben, hogy ezek segítségével szimulálnak majd a Föld atmoszférájában egy olyan égi jelenést, mely során az emberek meg fognak győződni arról, hogy Jézus másodjára is eljött a Földre.

Ennek végső célja az, hogy a vallásokat egyetlen világvallássá egyesítsék, ami fölé egy globális világkormányt építenének ki.

Hogy mi látható a videón az égen? Talán egy ilyen hologram. Talán valami más. De ha természetes magyarázat van rá, akkor minden bizonnyal egy eddig ismeretlen légköri jelenség lehet csak.

OSZD MEG másokkal is! 

megmagyarázhatatlan nasa összeesküvés vallás jézus haarp második eljövetel


Megtekintések száma: 75145





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet