Megdönthetetlen bizonyítékok kerültek elő Mexikóban: az ősi idegenek tényleg léteztek!

2017. szeptember 17., vasárnap




Ez az emberiség letagadhatatlan múltja?

Döbbenetes leletek kerülhettek elő egy mexikói barlangból. Olyanok, melyek az egész emberi történelmet, és fajunk múltját is megváltoztathatják.

Több olyan kőbe vésett táblát találtak ugyanis, melyek egyértelműen utalnak az ősi időkben minket látogató idegenek létezésére, és arra, hogy tényleg jelen voltak bolygónkon egy rövid ideig.

Mint ismeretes, a paleoasztronautika egyik legfőbb teóriája az, hogy az ősi múltban földönkívüli fajok látogattak el hozzánk, és segítették az ősi emberiséget a fejlődésben.

Más elméletek szerint maga az ember is a földönkívüliektől származik, akik egy majommal keresztezték saját genetikai kódjukat, így hozva létre az első emberi egyedet.

A történelem folyamán számtalan olyan lelet került elő, melyeket nem tudtak sehogy sem megmagyarázni, és látszólag ezen elméletet erősítették.

Oda nem illő tárgyak, melyek nem is létezhettek volna az adott korban, vagy idegenszerű lényeket ábrázoló barlangrajzok, egyiptomi freskók.

Nem egy bizonyíték van arra vonatkozóan is, hogy az ember már több ezer évvel ezelőtt is ismerhette az elektromos áramot.

Most egy új, mindent felborító felfedezést tettek régészek egy Mexikóban található barlang mélyén, ahol olyan köveket és táblákat találtak, melyeken egyértelműen földönkívüliekre utaló faragások, vésetek és rajzok vannak.

Mexikó egyes részein a helyi legendák egy titokzatos „űrhajóról” mesélnek, ami ősidők óta valahol Veracrúz és Puebla város közelében, egy elfeledett barlangban hever. Kutatók egy csoportja néhány hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy utánajárnak, és felderítik az igazságot.

Ugyan az űrhajót nem találták meg - talán már nincs is a bolygón - de olyan leleteket igen, melyek egyszer és mindenkorra bizonyítékul szolgálhatnak az ősi idegenek látogatásaira.

Az egyik ilyen vésett kövön egy a maja király elé álló alak látható. AZ alak kísértetiesen hasonlít egy földönkívülire, és eltér az emberi ábrázolástól még a kőtáblán belül is.

Nagy feje, hatalmas szemei vannak, és a végtagjain négy ujj látható. A köveken látható ábrák ellentmondanak az írott történelemnek.

Éppen ezért nagyon sok régészcsoport, és majdnem a komplett régésztársadalom hamisnak titulálja a leleteket, noha megvolt már az előzetes kormeghatározási vizsgálat is, és ezek alapján kizárható, hogy modenrkori hamisítványok lennének.

Egyszerűen nem akarnak hallani olyan leletekről, melyek ellentmondanak a standard emberi evolúciós és történelmi modellnek, amivel az emberek fejét tömik már több száz éve.

Tagadják ezen leletek létté, mint sok más esetben előfordult már ez a múltban, hogy védjék a szintén csak találgatásokon alapuló őstörténelmet… Vajon meddig akarják titkolni ezeket a dolgokat?

A kőtáblák komoly bizonyítékul szolgálhatnak arra, hogy valóban látogattak minket az idegenek, akiket az őseink égi istenekként ábrázoltak, akik a felhők közül szálltak alá időnként, hogy vegyüljenek a pórnéppel.

Egy napon talán elismerik a létüket, és minden megváltozik, így ezzel együtt az emberiség sötét múltjára is fény vetül?

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ufók idegen idegenek összeesküvés ősi idegenek udó


Megtekintések száma: 108056





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet