Meghalt, majd visszatért: a nő, aki egyességet kötött Istennel: megdöbbentő dolgot állít

2022. január 23., vasárnap




Egy klinikailag halottnak nyilvánított nő néhány perc elteltével visszatért a halálból, miután a műtőasztalon került a halál közelébe. Elmondása szerint Istennel kötött egyességet, ezért térhetet vissza. Megdöbbentő beszámoló odaátról.

„Éreztem valaki jelenlétét, és egy idő után azt is éreztem, hogy ki lehet. Ott állt, közvetlenül mellettem!” – vallotta be a nő, miután visszatért a halálból.

Egy félresikerült kezelés során majdnem ottmaradt a műtőasztalon. Klinikailag halott is volt több percen át, és míg az orvosok az életéért küzdöttek, a nő olyan élményben részesült, ami örökre meg fogja határozni hátralévő életét.

Barbara Bartolome soha nem gondolta volna, hogy lesz majd egy testen kívüli élménye, és még magával Istennel is kapcsolatba fog lépni.

Egy myelogram vizsgálat során a nyakán keresztül intravénásan jód alapú speciálisa anyagot juttattak a nő szervezetébe. Azonban az anyag nem várt módon átszivárgott az agyába is, és életveszélybe került.

A 31 éves asszony érezte, hogy kilép a testéből. Egy kellemes zsibbadást kezdett tapasztalni a végtagjai felől, mely elárasztotta később az egész testét.

Ekkor aztán lassan felemelkedett, és kilépett haldokló mivoltából, és a műtő mennyezeténél lebegett súlytalanul, közben látta, ahogy mások az életéért küzdenek.

Ekkor valamilyen szokatlan jelenlétet is elkezdett érezni. Melegség töltötte el, és nem telt bele sok időbe, azonnal tudta, hogy Isten áll a teste mellett.

Azonnal tudatosult benne, hogy valószínűleg meghalt. De nem érzett szomorúságot, csak mérhetetlen békét, és boldogságot, nem utolsó sorban elfogadást. Az Isteni erőt valójában nem látta, de kifejezetten erősen érzékelte.

Elmondta neki, hogy bár boldognak érzi most magát, nem akar meghalni, és hátrahagyni a gyerekeit. Az egyik gyereke 3 hónapos volt, míg a másik nyolc éves, és könyörgött azért a fentieknek, hogy visszatérhessen, különben a gyerekei élete örökre meg fog változni.

Mikor ezt kijelentette, néhány perc elteltével ismét a műtőasztalon találta magát, és kinyitotta a szemeit. Ekkor tudatosult benne, hogy egy halál közeli élménye volt, egyenesen a túlvilágról, és valószínűleg Isten jelenlétét érezhette.

A nő elmondása szerint biztos abban, hogy létezik a túlvilág, és maga a mennyország is egy valós hely, csak nem ebben a dimenzióban, és idősíkban létezik.

Valószínűleg azért élhette túl a műtétet, mert egyességet kötött Istennel, hogy visszatérhet az élők közé, hogy felnevelje gyerekeit.

paranormál szellem szellemek túlvilág vallás spirituális isten


Megtekintések száma: 225960





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet