Megható emberség az állatokban: 2 napon át vigyázott sérült társára a sínek között

2017. január 6., péntek




Kistégláson egy kutya dacolt a halállal másik társa életét védve. Még a fejét is lenyomta, amikor vonatok haladtak át a síneken. Elképesztő történet az állatokban lévő emberségről.

Kistéglásnál egy Denisz Malafeev nevű férfi elképesztő dolognak volta tanúja. Egy kutyának, mely egy másik, sérült kutyatársára vigyázott a fagyos vidéken,a sínek között.

Nem mozdult el mellőle, folyamatosan ott volt vele, és amikor vonatok jöttek, lenyomta a fejét, hogy ne lelje halálát.

2 napon keresztül tartotta melegen önzetlenül az egyik eb a másikat. A férfi nem tudta, hogy pontosan minek nevezze azt, amit látott: reménynek, önzetlenségnek, segítségnek, vagy ösztönnek, esetleg szeretetnek, vagy barátságnak.

Az ukrajnai Ungvárban élő Denisz Malafeev volt az, aki csatolt képekkel együtt mesélte el a két kutya történetét, akikre a behavazott vasúti sínek között bukkantak a Záhony és Ungvár között található Kistéglásnál, még karácsonykor.

A helyszínen a férfi több videót is készített. Jól látható, hogy a sínek között fekvő kutya sérült volt. Az egyik felvételen egy vonat is elrobogott felettük.

Ez minden bizonnyal több esetbe is megesett az ebekkel, amíg ott dekkoltak a síneken.

Az érkező vonat látványa azonban nem késztette menekülésre a sérült szukára vigyázó hímet, aki még ekkor is ottmaradt mellette, és biztonságban tartotta azzal, hogy lenyomta a fejét.

Végül a kutyákat Malafeev családja mentette meg. Elhozták őket a sínek közül, majd egy közelben lakó ismerősével együtt felkerestek egy állatorvost, akivel közösen segítettek rajtuk.

Nem volt egyszerű dolog a mentés, ugyanis a hím, aminek a Panda nevet adták, olyan erősen védelmezte a társát, hogy a segítségére rohanókra is rámorgott.

Végül azonban sikerült magukkal vinniük a két kutyát, akik most már biztonságban vannak.

Akkor és ott a síneken valami olyasmit lehetett látni, ami minden embernek óriási reményt ad azzal kapcsolatban, hogy van még a világon remény és jóság.

Tudunk még jók lenni egymással, hiszen két állat mutatta meg, hogy ez lehetséges. Csak rajtunk, az embereken áll, hogy milyen világot formálunk magunknak.

Ha te is meghatónak találtad, OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen állatvilág megható


Megtekintések száma: 84962





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet