Meghazudtolja Newton törvényeit a magyar feltaláló által tervezett űrhajó!

2019. november 25., hétfő




Ufók lehetséges működési elvét, és ősi, indiai űrhajók vázlatait alapul véve tervezett valami elképesztőt.

Tóth László Gagarin óta odavan az űrutazásért, és az utóbbi években aligha mondható el, hogy bármennyire is tétlenkedett volna, ugyanis egy bámulatos dolgot hozott létre, mely ha megvalósulna, az forradalmasíthatná az űrutazást.

Az általa fejlesztett technológiával ugyanis a Marsra nagyon rövid idő alatt el lehetne jutni, ráadásul költséghatékonyan.

De további távlatok nyílnának meg a Naprendszer, és az univerzum végetlenjének irányába is.

"Tizenhat évesen már megszállottja voltam az űrkutatásnak" - nyilatkozta korábban egy újságnak.

Elmondása szerint nem egy ufó élményben volt része, és már akkor eldöntötte, hogy megfigyeli, és megfejti, hogyan képesek ezek a szerkezetek az égen repülni, mindenféle látszólagos meghajtás, tolóerő nélkül. Szerinte ugyanis ez lehet a kulcs a jövő gazdaságos és sokkal gyorsabb űrutazásainak.

Nagyon belevetette magát az ősi technológiák kutatásába, mivel meg volt róla győződve, hogy az ősi időben az emberiséget idegenek látogatták. Ők pedig olyan technológiai tudással láthatták el az embereket, aminek ma is hasznát vennénk.

Egy indiai professzor arról beszélt, hogy ezeket az ősi, 60-70-80 méter magas kegyhelyeket az egykor itt járt istenek hagyták ránk a repülő szekereiket mintázva. Tudta, hogy a kulcs ezekben a mintákban rejlik és a rajtuk található hatalmas tárcsákban, melyek valamiféle szerkezetek működő alkotóelemei lehettek.

Rájött, hogyha ezek a körkörös szerkezetek forogni kezdenek, elméletileg belső erők keletkeznek, amit fel lehet használni űrutazásra.

Egymásra merőleges tengelyek közül zajlik a forgás, ezért hatalmas előnyük, hogy nem elégetett üzemanyag tolja előre a járművet, hanem belső erők működtetik. Ez a csillagokhoz vezető út, mert egyébként a hajtóanyag mennyisége behatárolja a lehetőségeinket.

A találmányával a Naprendszer széléig is viszonylag rövid idő alatt el lehet utazni, és maga a NASA tesztelheti le a megoldását, ha teljesen kész lesz a prototípusok tökéletesítésével.

Elmondása szerint habár nem hurcolták még meg komolyabban, de minden iskolából kirúgnák azért, amit mond, mivel a Newtoni fizikának is ellentmond az által a kifejlesztett meghajtási rendszer, de mégis működik, és ezt hamarosan be is fogja bizonyítani.

OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen fizika magyarsag hihetetlen emberek magyar


Megtekintések száma: 216080





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet