​Megszólalt az AstraZeneca gyártója a bizarr mellékhatásokról

2021. március 24., szerda




Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is közlemény tadott ki.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hétfői közleményében azt hangsúlyozta, hogy AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatát.

Az unió hágai székhelyű gyógyszerfelügyeleti testülete közölte, hogy a szervezet gyógyszerbiztonsági bizottsága péntek óta vizsgálja a vakcina alkalmazása után néhány embernél fellépett tromboembóliás tünetekről szóló jelentéseket. 

A panaszok miatt több EU tagállamban elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztették az oltóanyag használatát.

Az EMA kiemelte, hogy a vérrögképződéssel járó megbetegedés, amely a trombociták számának veszélyes mértékű csökkenését is előidézte néhány esetben, eddig igen alacsony arányban fordult elő az AstraZeneca cég termékével beoltottak körében.

A testület hétfőn azt is bejelentette, hogy csütörtökön rendkívüli ülés keretében fog tárgyalni a vállalat oltóanyagának alkalmazásával kapcsolatos további intézkedésekről.

A múlt héten Norvégiában, Bulgáriában, Dániában, Izlandon illetve a vasárnap Hollandiában és Írországban is felfüggesztették a vakcina alkalmazását. 

Olaszország és Németország hétfőn ugyanígy döntött a brit-svéd érdekeltségű vállalat oltóanyagával kapcsolatban.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 4537





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet