Megtalálhatták Atlantisz végső bizonyítékát: orikalkumot hoztak felszínre VIDEÓ

2023. július 6., csütörtök




A fém megegyezik azzal az összetétellel, amit Atlantiszban gyártottak csak az egész bolygón.

Megtalálhatták az atlantiszi szuperfémet. A legenda szerint Atlantisz lakói szuperfejlett technológiával bírtak, és maguk fejlesztettek ki egy olyan ötvözetet, ami az aranynál is értékesebb és erősebb volt.

Az egész bolygón csak ők tudták előállítani, időnként pedig a világ más civilizációi számára is exportáltak belőle.

Egy ilyen exporthajóra találhattak rá nemrégiben, melyről korábban is beszámoltunk.

Még 2015-ben olasz kutatók olyan hajóroncsot fedeztek fel Szicília partjainál, amelyben nagyobb mennyiségű „atlantiszi fémet”, azaz orikalkumot találtak – Platón szerint ezt az anyagot csakis Atlantiszban állították elő. A megtalált hajóroncsokban felbukkant fémet elemezték, és a jellemzői valóban megfelelnek az atlantisziak által előállított orikalkumnak.

Sokszor emlegették a tűz fényének is, mert, ha fény érte, vörösen kezdett el izzani, fluoreszkálni. A 2600 éves hajótestben rengeteg orikalkum tömböt találtak.

A hajóroncson összesen 39 orikalkumtömböt találtak – ehhez fogható fémmennyiség még soha nem került elő. Eddig a fémötvözetet csupán díszítéseken láthattuk kis mennyiségben, és olvashattunk róla az ókori szövegekből.

Minderről most videót is nyilvánosságra hoztak, melyen jól látszik a lemerülés, a fémek megtalálásának pillanata is, és az elemzésük, vizsgálatuk.

Sokak szerint az orikalkum puszta létezésének ténye bizonyíthatja magának, Atlantisznak a létezését is.

Az orikalkum tömbök a szakvélemények szerint 75-80 százalékban rézből, 15-20 százalékban cinkből és kevés nikkelből, illetve vasból állnak.

Atlantiszt a kutatók egyébként a mai napig nem találják és senki sem tudta eddig pontosan megjelölni a térképen, hogy hol is létezhetett az egykoron virágzó civilizációnak otthont adó terület.

Az a valószínű, hogy ez egy sziget volt, azt azonban nem tudni, hogy pontosan hol.

Egyes merészebb elméletek szerint Atlantisz nem elsüllyedt, hanem egyszerűen lemerült a tenger alá, mivel egy hatalmas, mesterséges sziget volt.

Mások szerint az Antarktisz maga Atlantisz, mely az idők során befagyott, és a jég magába temette a civilizáció nyomait.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek elveszett civilizáció történelem antarktisz atlantisz


Megtekintések száma: 141033





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet