Megtudtuk: így védekezik a koronavírus ellen a bükki füvesember

2020. március 31., kedd




A koronavírus-járvány terjedését úgy tudjuk megfékezni, ha betartjuk az előírásokat, és otthon maradunk – ezt üzeni Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember is.

Szabó György, ismertebb nevén Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember elmondta, hogy sajnos nem ismer olyan gyógynövényt, ami erre a vírusra hatásos lenne.

Az egyetlen, amit tehet az ember, hogy karbantartja az immunrendszerét, olvasható a gyorgytea.hu közleményéből.

Erre a legkiválóbb a kakukkfű, szurokfű, az orbáncfű vagy a fürtös menta teája. 

Ezeket naponta kell inni, hogy a védekezőképesség megerősödjön, javasolta a népgyógyászat bevált módszereit Gyuri bácsi. A bükki füvesember hozzátette, hogy a kialakult betegségre is jók ezek a teák, így könnyebben le tudja győzni a kórt a szervezetünk.

Szabó Gyuri bácsi maga is megfogadta az ajánlásokat és otthon tartózkodik.

Be vagyok zárkózva a lakásba, néha ugyan kimegyek a kertembe, vagy elsétálok a földemig, de ott egyedül vagyok, nem érintkezek senkivel

– mondta Szabó Gyuri bácsi.

A bükki füvesember azt is elmondta, hogy őt nem viseli meg a bezártság, hiszen egyébként is sokat van otthon, és most van ideje az embernek olvasni, tanulni.

Szabó Gyuri bácsi figyeli a híreket is, sokan keresik telefonon, gyorsan eltelik a napja. 

A bükki füvesember szerint az a legrosszabb a karanténban, hogy nem tud emberek közé menni és személyes tanácsadást tartani.

Szabó Gyuri bácsi mindenkit arra kért, hogy használja a természet adományait, a gyógynövényeket ezekben a nehéz időkben is, az idősebbek pedig maradjanak otthon, mert ennél többet most nem tehetnek az egészségükért.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 16342





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet