​Merkely Béla: a kétszer oltottak részt vettek a járvány fenntartásában

2021. december 15., szerda




Az izraeli tpasztalatok arra utalnak, ami az Európai helyzeten is látszik.

Elszólás? Baki?

Szóval mindenki felelős a járványért, aki nem oltakozik parancsba adva azonnal az oltópontoknál az épp aktuális hullámnál?

A járvány szempontjából a harmadik oltásnak van nagy jelentősége.

Az izraeli tpasztalatok arra utalnak, ami az Európai helyzeten is látszik.

Hogy a delta variáns visszafertőzte Európát, és olyanok is megkapták, pedig kétszer oltva voltak.

Ennek következtében részt vettek a járványban és fenntartották a járványt.

Eme fenti monológot maga Merkely Béla mondta ki az M1 televízió egyik adásában, amelyben a negyedik hullámról volt szó.

Íme:

Pro és kontra mindenki másképpen értelmezi ezeket a szavakat.

Az oltásellenesek nagy muníciót látnak a fenti kifejezésekben és azt hirdetik nagy elánnal, hogy mindannyian át lettünk verve.

A másik tábor azt hangoztatja, hogy az oltásról soha nem ígérték, hogy megvéd a fertőződéstől.

Csak arra van garancia, hogy a súlyosabb megbetegedéstől és a végzetes lefolyástól véd meg.

Ugyanakkor az oltásellenesek táborának is van igazsága:

Amíg az oltásokkal csak a haláleseteket lehet megakadályozni, de ugyanúgy terjed tőle a fertőzés, addig eléggé diszkriminatív valakit azért büntetni, mert “vállalja a kockázatot” saját maga számára, vagyis akár a halált is, de ez mégis, saját döntés.

Ki mit gondol?

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 3319





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet