Mi magunk fogjuk létrehozni a jövőben a mennyországot egy virtuális téren keresztül

2016. december 8., csütörtök




Nem elképzelhetetlen, hogy mi magunk fogjuk megteremteni a mennyországot az elkövetkező 200 évben.

Mi van, ha a mennyország egészen eddig csak a fejünkben létezett, és valójában majd a jövő emberisége fogja megteremteni, méghozzá virtuálisan?

Ez az új gondolat fogant meg néhány jövőkutatóban, akik szerint ez az abszurdnak ható elképzelés nem is annyira nonszensz.

A mennyország mítosza

A mennyország mítosza nagyon régre nyúlik vissza, és bizonyos alakjai az emberrel egy idősek. A mennyország a keresztény és a zsidó vallás szerint Isten és angyalai lakhelye.

Halála után minden emberről eldől, hogy a lelke a mennybe kerül-e vagy a pokolba, a Sátán birodalmába. A jó emberek lelke a végítéletet követő feltámadás után jut a mennybe.

Régóta foglalkoztatja az embereket a halál gondolata, és az, hogy van-e egyáltalán bármiféle élet a halál után. Ez idáig nem találtak rá konkrét bizonyítékot, de egyesek szerint létezik, és sok olyan ember is hasonló dolgokról számol be, akik visszatértek a klinikai halál állapotából.

A kutatók mostani felvetése szerint azonban vagy nem létezik mennyország, és mi fogjuk megteremteni a jövőben, vagy a halálból visszatért emberek már a jövő virtuális mennyországában jártak „halálukkor”.

Az emberiség találta fel a mennyországot, vagy sem?

Az egész kérdéskör és felvetés igen meredek, de azért lehet követni. Sőt, még logika is van benne, mindazonáltal érdemes újra megjegyezni, hogy ez pusztán egy feltételezés, egy lehetséges interpretáció a mennyország mivoltára.

Ez a tézis azt mondja ki, hogy a mennyország talán az emberiség szüleménye. Akárcsak a vallás, melyet az emberiség teremtett meg magának a haláltól való félelem, az elmúlással való nehéz megbirkózás miatt.

Hisz nyugodtabban élünk, ha tudjuk, hogy a szeretteinknek célja volt az életben, okkal haltak meg, és nem volt értelmetlen a haláluk. Ez ad egyfajta kapaszkodót ahhoz, hogy megtaláljuk a boldogságot az életben.

Virtuális kibertér

Mi van, ha a halál torkából visszarántott emberek valójában egy olyan virtuális térben jártak, amit mi magunk, az emberiség építettünk a jövőben?

Mi van, ha ez a virtuális tér maga a mennyország, ahová minden ember kerül, amikor meghal? Ma már alig érezhető a virtuális tér és a valóság közti különbség az emberi szem számára. Sőt, még az érzékszerveinket is képesek becsapni a VR sisakos, érintéseket és környezetet szimulálni képes kapszulák, melyekkel kísérleteznek. Gyakorlatilag képesek vagyunk újra átélni meghatározott eseményeket éppen úgy, mintha azok valóságosak lennének.

Talán a jövőben az emberiség elhatározza majd, hogy egy olyan kiberteret hoz létre, egyfajta virtuális tárlatot, ahol mindenkinek az emléke megőrződik, méghozzá a maga valójában, egyfajta 3 dimenziós, valósághű térben.

Ebbe a térbe aztán az elhunyt illető teljes tudatát át lehet menteni, és egy olyan idillikus világot lehetne létrehozni, ahol minden ember egyenlő, nincs rossz, nincs többé fájdalom, és mindenki elnyerte az örök életet.

Hisz az emberiség mindig is örökké szeretett volna élni. A jövőben ez a virtuális tér globálissá növi ki magát, és egyfajta túlvilágként üzemelhet, ahová feljárva az élő emberek is találkozhatnak szeretteikkel, beszélgethetnek velük.

Hogy a halálból visszaérő emberek miért látnánk ezt a virtuális mennyországot? Nos, a kvantum összefonódás, és más, ma még nem teljesen tisztázott jelenségek elméletben lehetővé tesznek bizonyos dolgokat.

Kvantumfizikai szinteken már figyeltek meg olyan jelenségeket, melyek során úgy tűnt, hogy bizonyos információk képesek a jövőből megérkezni a jelenbe.

Hogy valaha közelebb jutunk ahhoz, hogy cáfolják, vagy éppen megerősítsék ezt a szokatlan teóriát, azt nem tudni, de nincs kizárva, hogy úgy működik a világ, és az amögött álló túlvilág, ahogyan még sohasem gondoltuk.

tudomány rejtély rejtélyek túlvilág összeesküvés vallás mennyország


Megtekintések száma: 60528





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet