Mi történne velünk, ha eltűnne a Nap? Egy sötét és hideg világ vészforgatókönyve

2016. november 26., szombat




Belegondoltál már, mi történne velünk, ha nem lenne Nap az égen? Olvasd el a cikket, ami egy lehetséges vészforgatókönyvként vázolja fel a történéseket, és annak következményeit. Szerinted meddig húznánk, és milyen világban kellene élnünk?Ha a Napunk nem lenne, nem sokáig húznánk. Ebben mindenki egyetért. Nap nélkül az emberiség sem létezhetett volna. A napnak ugyanis fontos szerepe volt abban, hogy folyékony víz jelenjen meg az ősi Földön, és elkezdjen az életet adó kémiai „ősleves” főni.

Ahogyan a Napunk képes volt elősegíteni a létrejöttünket, úgy veheti el tőlünk az életet. Ha egy vörös óriássá fúvódna fel, élete utolsó szakaszában, elevenen elégne mindenki a Földön, ha pedig lassan kihunyna, egy hideg és sötét világban kezdenénk el haldokolni.

Mi most ez utóbbi forgatókönyvet vettük végig. Azt, hogy mi is történne a Földdel és az emberiséggel, és hogyan érzékelnénk a kataklizmát.

A Nap fényének nyolc perces utat kell megtennie a Földre. Ez annyit tesz, hogy mi 8 fénypercre vagyunk a Naptól. Nyolcperces időeltolódással látjuk a csillagunkat, így ha hirtelen kihunyna, nyolc percbe telne, mire ezt bárki is észlelné.

Mivel a nap nem azonnal hunyna ki, hanem percek alatt, fokozatosan, ezért 8 perc letelte után nem borulna azonnal sötétségbe minden. Lassan, átmenettel kezdene el minket bekebelezni a sötétség, mint mikor egy gyertya kezd kialudni.

A csillagok szépen lassan előtűnnének, ahogy az ég egyre feketébb lesz. Mikor a csillagok láthatóvá válnak, a Holdat még utoljára megpillanthatjuk majd az égen. Ezt is csak néhány pillanatig tudjuk megtenni majd, mert utána örökre eltűnik.

Ez azért következik be, mert a Holdat nem lesz, ami megvilágítsa. Így egy fekete korongként fog velünk lenni a sötétben. Csak úgy fogjuk tudni észlelni ettől a ponttól kezdve, hogy azt figyeljük, mi az, ami kitakarja a csillagokat.

Ekkor lesz néhány napunk, hogy túléljünk, vagy felkészüljünk. Mindenki meleg óvóhelyekre fog bújni, míg lesznek, akik nem fognak sehová menni, mert alá fogják becsülni a várható kataklizmát, és ítéletidőt.

Az elkövetkező 3 napban szép lassan elkezd esni a hőmérséklet, és bár a Föld saját légköre, és az üvegházhatások egy ideig még bent tartják a meleget, hetekkel, hónapokkal később már -87 fok lesz az átlag hőmérséklet a bolygón. 4 hónap elteltével a becslések szerint pedig már -162 Celsius fok lesz, ami a felszínen lehetetlenné fogja tenni az életet.

A növények csak hetekig bírná ki, mire elpusztulna minden. a Növényevő állatok éheznének, majd dominószerű láncolat során a teljesen élővilág kipusztulna. A dögevők tovább húznák egy pár héttel, mivel ezek az állatok más állatok tetemeivel táplálkoznának.

Ekkorra már csak azok maradnak életben, akik a földalatti óvóhelyekre menekültek. A felszínen minden élőlény el fog pusztulni, még a baktériumok is. Vagy a mikrobiológiai szinten élő mikrobák fognak életben maradni, mélyen a földkéregben elbújva.

Sokan nem csak földalatti óvóhelyeken élhetik túl a kataklizmát, hanem mélyen, az óceán alatt, különféle bázisokon, tengeralattjárókon. Az óceánok mellesleg be fognak fagyni, így nem lehet majd elérni a felszínt.

Egyes fák képesek lennének még néhány évig, évtizedig túlélni a nagy hidegben, de ez csak amolyan vegetatív hibernációs állapot lenne, és ezután elpusztulnának.

Végül a Föld átlaghőmérséklete -204 Celsius fokra hűlne le, majd az éghajlat összeomlásával védtelenné válunk a kozmikus sugárzással szemben, ami a földkéregbe behatolva is megölne mindenkit, különféle mutációkat és daganatokat okozva.

Csak a nagyon mélyen lévő menedékhelyeken lehetne túlélni, vagy a jégpáncél alatt lévő óceáni vizekben. Az ember viszont itt sem élhetné túl örökké, és valószínűleg lassú, évtizedeken át tartó kihalásra lennénk ítélve.

Borzaszt belegondolni, miken kellene keresztülmennünk, ha a Napunk megszűnne létezni. Ezért becsüld meg, és örülj, ha süt, és nyáron menj ki napozni, amíg csak teheted!

tudomány világvége globális kataklizma


Megtekintések száma: 21745





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet