​Mikor termel a legtöbbet a napelemes rendszer? Megadták a jó választ!

2020. augusztus 22., szombat




Na, kinek mi a tippje? Ezt minden napelemes jobb, ha tudja!

Ez azt jelenti, hogy ebben a tartományban érhető el az a közelítő érték, ami a napelempaneleken névleges teljesítményként kerül feltüntetésre. 

Mint megannyi más elektromos berendezésénél a gyártók által megadott teljesítményértékek rögzített körülmények között kerülnek mérésre , vagyis a telepítést követő működési időszakban, a folyamatosan változó körülmények között ezek a mért értékek eltérhetnek a meghatározottaktól. Az egyik ilyen változó körülmény például a hőmérséklet.

A napelemeket az évszakok, napszakok váltakozásával, illetve a nap beesési szögének alakulásával más-más hőbehatás éri. 

A napelem panelek alapvetően a sötét színárnyalatuk miatt rendkívül jó hőelnyelő képességgel rendelkeznek, ezért hajlamosak a felmelegedésre. 

A panelek ezen tulajdonsága miatt több cég kombinált napelemeket is fejleszt, melyek az elektromos áram előállítása mellett alkalmasak a bennük áramló folyadékok (olaj, víz) felmelegítésére és azok további hasznosítására.

Ugyanakkor a legtöbb hagyományos napelem a saját hőmérsékletének növekedésével nem gazdálkodik hatékonyan, sőt bizonyos esetekben a rendszer negatív hatásként éli meg a folyamatot.

Sokan nem tudják, de a napelemek igen érzékenyen reagálnak a hőmérséklet változásra. Szabványos mérési feltételek között (STC), vagyis laboratóriumi körülmények közt egy napelem panelra 1000W/m 2 besugárzás érkezik, 1,5-ös légköri tisztaság és 25 °C cellahőmérséklet mellett. 

Mindez azt jelenti, hogy a napelemen a gyártók által feltüntetett névleges teljesítmény akkor érhető el, ha ezek a tényezők adottak. A nyári napsütésben ugyanakkor a napelempanelek hőmérséklete elérheti akár a 60-70 °C fokot is.

Téli napsütések alkalmával ugyanakkor a napelemek hőelnyelő tulajdonsága segíti hozzá a paneleket ahhoz, hogy hóborításuktól megszabaduljanak.

Az optimális üzemi hőmérséklettől való eltéréskor a panelek 1 °C-os változással nagyjából 0,4%-nyi teljesítménycsökkenést szenvednek el. 

A panelek tehát egy bizonyos hőmérséklettartományban hozzák a gyártók által meghatározotthoz közeli értékeket, míg túl magas hőmérsékleten ettől jóval alacsonyabb hatásfokon működnek. Többek között ez okozhatja, hogy az adott méretű napaelemes rendszer által megtermelt energia eltér a tervezettől. 

Ezek alapján levonható az a következtetés, hogy a hűvösebb időszaki léghőmérséklet és a szikrázó napsütés párosával érhető el a legnagyobb teljesítményleadás a napelemeken.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 7198





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet