Minden készen állhat egy nagy bejelentésre: a NASA hamarosan színt vall az idegenekről?

2017. április 3., hétfő




Egy interplanetáris faj csillagközi bárkáját rögzíthette az ISS felvétele?

Egy végtelen univerzumban igazán nagyképűség lenne azt gondolnunk, hogy csak mi létezünk a világon. Az emberiség már a hajnalán van annak a felismerésnek, hogy nem egyedüli fejlett civilizációként van jelen a végtelen galaxisban.

A NASA sokak szerint már régebb óta tisztában van bizonyos dolgokkal.

Például azzal, hogy a galaxisban több millió értelmes életnek otthont adó bolygó létezhet még a szigorú, matematika alapján számítva is.

Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag képtelenség, hogy ne legyenek földönkívüli civilizációk rajtunk kívül.

A SETI áldal hivatalosan közzétette eredmények szerint ezidáig még nem akadtunk idegenek nyomára, noha fogtak több olyan rádiójelet is, melyek mesterséges eredetűeknek tűntek, és nem sikerült őket dekódolni.

A NASA titkos aktái pedig idegen élőlényekről számolnak be, és arról, hogy az űrügynökség már a Holdra szállást követően szembesült az idegen életformák létével.

Több belső forrásra hivatkozva egyesek azt állítják, most hamarosan elérkezhet a nagy történelmi pillanat, amire mindenki várt: az idegenek létezésének bejelentésre.

A gondolattal a NASA, és már kormányszervek már régóta játszanak.

Abban nem volt konszenzus köztük, hogy milyen jellegű legyen a bejelentés, és hogy a Föld lakói inkább tudományos bejelentésként fogadnák el, vagy egyfajta hivatalos kinyilatkoztatásként.

Ha igazak ezek a híresztelések, akkor már minden protokoll készen áll a bejelentésre. Vagyis a kormányszervek fel vannak készülve arra, hogyha ideiglenesen pánik törne ki, és egyes helyeken káosz alakulna ki.

Egyesek szerint az egyházak viszonylagos meglepettséget okozó nyitása a földönkívüli élet felé szintén egy korábban, évekkel előkészített, már lezajlott protokoll volt.

Azaz annak idején az egyház elkezdte felvetni annak a lehetőségét, hogy Isten más lényeket is teremthetett a saját képmására. Az egyház kénytelen volt ezt meglépni, mivel ha kiderül, hogy léteznek földönkívüliek, gyakorlatilag összeomlana az egész egyház, és a Vatikán.

Az egyházat azért kellett felkészíteni protokoll szinten, mert ez egy olyan erkölcsi fék az emberiség ösztönein, mely megakadályozza azt, hogy elfajuljanak a dolgok. Hiszen ha összeomlana az egyház, akkor a csalódott keresztényeket soha többé nem tartja vissza semmitől a túlvilági ítélőszék gondolata.

Egy hónapon belül minden kiderülhet, ugyanis ennek az egésznek köze lehet ahhoz a hírhez, mely azt állította, hogy hamarosan bejelentik az idegenek létét itt a Földön.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen összeesküvés titkos programok idgeenek


Megtekintések száma: 964809





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet