Mr. Griffin kimondta az igazságot: fajirtás van Európában!

2017. augusztus 5., szombat




Őszinte szavak, melyek kendőzetlenül rávilágítanak arra, mi folyik Európában. Szerinted is így van?

Végre valaki olyan szólalt fel az Európai parlamentben, aki a dolgok mögé lát, és képes volt kimondani, sőt, ki merte fejezni azt, ami Európa ellen zajlik már évek óta a háttérben.

Szerinte létezhet egy háttérhatalom, mely conistákból, baloldaliakból és liberálisokból áll, akik annak idején megtervezték a mindent elsöprő, rendkívül erőszakos betelepítést, hogy Európát megbomlasszák.

Egyetlen céljuk volt Mr. Griffin szerint mindezzel.

Mégpedig az, hogy az európaiakat teljesen kitöröljék, megcseréljék a lakosságot, és keleti embereket, muszlimokat, bevándorlókat "hozzanak" a helyükre. Ez egyfajta nép irtás, méghozzá szervezett módon.

Egy olyan, mesterséges genetikai módosítás, mely 40-50 éven belül Európa lakosságának összetételét nagymértékben változtathatja meg, és kisebbségbe kerülünk a saját földrészünkön a mindent felélő muszlimokkal, és keletről, valamint Afrikából érkező bagázzsal szemben.

Eleinte csak bevándorlásról volt szó, befogadásról. Később már megjelentek a fajegyesítési szándékok, különféle magyarázattal, miszerint csökken az európai populáció, és csak muszlim és egyéb bevándorlókkal lehet megmenteni, holott ezzel inkább tovább romboljuk.

Érdemes végighallgatni, hogy miket mond még Mr. Griffin. Egyetértesz a szavaival?

OSZD MEG másokkal is! 

európa feltáró politika bevándorlás migráció


Megtekintések száma: 132439





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet