NASA asztronauta számolt be arról, hogy idegen testeket látott egy Roswellből származó felvételen

2017. március 17., péntek




Az 51-es körzetből származó archív felvételeken jól látszik, hogy a testek már nem éltek, de nem emberi lények voltak.

Talán még emlékszünk, hogy napjainkban is mennyi találgatás lát napvilágot a Roswellben lezuhant idegenek ügyében. Az eset még 1947-ben történt, ám azóta folyamatos lázban tartja az embereket, szakembereket egyaránt.

Egy NASA űrhajós állította, hogy olyan felvételeket látott, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy idegenek zuhantak le annak idején a kisváros közelében.

A megdöbbentő állítást Ellison Onizuka tette, aki 1986-ban a Challenger űrsikló katasztrófában életét vesztette. A Challenger ugyanis 72 másodperccel a kilövését követően lángba borult, majd hordozórakétástól felrobbant.

A halála talán nem is volt véletlen. Legalábbis újabban egyre többen vannak azon az állásponton, hogy Onizukának azért kellett meghalnia, mert tudott az idegenek létezéséről, látta az ominózus felvételeket, amiről később beszámolt, és szándékában állt feltárni a teljes igazságot.

Azonban túlságosan gyanút lett volna, ha hirtelen elteszik láb alól. A Challemnger katasztrófában való halála pedig gyanútlan ürügyet szolgáltatott volna, és senki sem gyanakodott volna.

Kitűnő módja volt az elhallgattatásnak, ráadásul ezzel egy időben több más űrhajóst is kivontak a forgalomból, mielőtt beszélhettek volna.

Most Clark C. McClelland, ea NASA egykori űrhajós operátora bezsélt arról, hogy milyen beszélgetés folyt közte, és Onizuka között, melyből egyértelműen kiderült számára, hogy léteznek idegenek.

Elmondása szerint Onizuka azt mondta, hogy a Roswell katasztrófa valós volt, és nem kitaláció. Nem egy meteorológiai ballon zuhant le aznap éjszaka a városka közelében, hanem egy hatalmas, korong alakú űrhajó, melyet földönkívüli technológia hajtott.

Az Onizuka által elmondott információk alapján a csészealjat lelőtték az égről szándékosan, mert ellenséges járműnek vélték, és nem villám csapott bele, ahogyan azt néhány forrás említette korábban.

Az információk alapján ezért volt annyira gyorsan ott a hadsereg, és a titkosszolgálat, mivel tudták, hol kell keresni a tárgyat, hová zuhant le, és el akarták takarítani a nyomokat, hogy egyrészt ne tudódjon ki, hogy egy idegen járműről van szó, és azt sem, hogy a hadsereg lőtte le.

Idegen testeket találtak súlyosan roncsolódva a csészealj darabjai között. Ezek a testek már élettelenek voltak, de a katonai jelentések szerint nem emberi testekről volt szó.

Az egészet filmre vették, a testek eltakarítását, elszállítását, és a későbbi boncolásukat is. Ezeken a felvételeken is jól kivehető, hogy nem emberek voltak a roncsok között.

Onizuka beszámolt arról, hogy állítólag egy titkos katonai komplexumban, egy USAF tiszt mutatta be neki, és több társának azt a filmet, melyen a testek láthatóak voltak.

Hatalmas fejük volt, fekete gigantikus szemekkel, és szürke bőrük, valamint igen apró termetük. Ahogyan annak idején a szemtanúk is leírták őket, akik állítólag a hadsereg kiérkezése előtt látták a roncsokat.

Miután a rejtélyes film véget ért, nem beszélték meg az ott látottakat. Onizuka szerint elképzelhető volt az is, hogy az egész egy pszichológiai teszt volt.

Mások úgy vélik, hogy csak egy érdekes kísérlet, hogy hogyan reagálnak az űrhajósok és szakemberek arra, ha egy ilyet levetítenek nekik. Mindenesetre Onizuka meg volt arról győződve, hogy a felvétel valódi volt, és ezt később az is bizonyította, hogy állítólag nem sokkal ezután, mikor kiállt a sztorival az ismerőseihez, többször úgy érezte, hogy figyelik, és követezik minden egyes lépését.

A Challenger misszió előtt elmondta egy barátjának, hogy a visszajön a küldetésből, kitálal mindent. Sokak szerint ezért kellett végül meghalnia.

Az űrhajós így örökre magával vitte a titkot, de nagyon sokan azt gondolják, hogy előbb-utóbb ki fog szivárogni, amit a NASA, a titkosszolgálat, és a hadsereg ennyire rejteget Roswell kapcsán.

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 24387





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet