NASA: Élet alakulhatott ki a Szaturnusz egyik holdján - megvannak a földönkívüliek?

2023. április 23., vasárnap




A NASA által készített analízis szerint az élet alkotóelemei lehetnek a Szaturnusz holdjának felszín alatti óceánjában. 

A holdról korábban is sejtették már, hogy olyan oxigént és nitrogént hordozó vegyületek vannak benne, amelyek elengedhetetlenek az aminosavak létrejöttéhez, az aminosavak pedig a fehérjék alkotóelemei, amelyek nélkülözhetetlenek az általunk ismert élet kialakulásához 

– olvasható a NASA sajtóközleményében.

Az Enceladus felszíne jeges, az óceán a jégréteg alatt található.

A NASA kutatóinak már korábban is sikerült szerves molekulákat felfedezniük, amelyek a jeges holdból származtak, de ez az első olyan eset, hogy tudósok a vízben feloldódva is találkoztak velük. 

Ez azért fontos, mert így a vegyületek olyan mélytengeri kémiai reakciókban vehetnek részt, amelyekből végül aminosavak lesznek.

Az Enceladus felszíne alól rendszeresen tengervíz és jég lövell ki a világűrbe, ennek az az oka, hogy a hold kérgéből repedéseken keresztül hő éri a vizet. 

Amikor a NASA szakemberei megvizsgálták ezeket a kilövelléseket, új szerves vegyületeket találtak bennük, amelyek nitrogént és oxigént is tartalmaztak. 

A kutatók szerint ezek a vegyületek feloldódtak a tengervízben, elpárologtak, kicsapódtak, majd hozzáfagytak a hold jeges kérgéhez. 

A feltörő hő kilőtte őket a világűrbe, ahol aztán az arra járó Cassini űrszonda rögzítette őket.

Ezek az eredmények is azt mutatják, hogy az Enceladusnak lehet egy saját folyamata az élet megteremtéséhez.

A Földön is vannak mélytengeri folyamatok, amelyek hasonlítanak ehhez, és, ami még fontosabb, napfény nélkül mennek végbe – a távoli hold felszíne ugyanis annyira visszaveri a napfényt, hogy bármilyen élet lenne alatta, anélkül kellene kifejlődnie. 

A Föld óceánjaiban zajló folyamatok megmutatják, hogy erre is van esély.

A NASA kutatói a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society tudományos folyóiratban publikálták az eredményeiket.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes nasa


Megtekintések száma: 40507





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet