​Néhány hét múlva emelkedhet a halottak száma, Müller Cecília szerint még sosem volt a felelősség ekkora, mint most

2020. szeptember 25., péntek




Egyre több a napi fertőzött, az elhunytak száma is kilenc volt mára, sorra zárnak be óvodákat, iskolákat, - van, ahol az egészet, van, ahol csak egy-egy osztályt érint a digitális tanrend. Orvosokat rendeltek Budapestre, központosítják a fertőzöttek kezelését, amíg lehet, és szigorodtak a héten a maszkviselés szabályai is. Az operatív törzs pénteken ismét tájékoztatót tartott, ahol a legfrissebb tudnivalókat ismertették.

Felkészültek itthon a betegek számának emelkedésére, 29 kórházat jelöltek ki

Emelkedik a betegek és a kórházban kezelt betegek száma is, ez azt jelzi, hogy 4-5-6 hét múlva emelkedhet a halálozások száma is, Müller Cecília szerint még soha nem volt ekkora felelősség rajtunk.

A tájékoztatón elhangzott:

133 rendőri intézkedés történt járványügyi intézkedések megszegése miatt. Közérdekű üzem megzavarása miatt is kellett már intézkedniük a rendőröknek. (Mert járművet kellett megállítani maszkviselés szabályai miatt.) 28 esetben tömegközlekedésben, 105 esetben éttermekben, egyéb helyeken kellett intézkedni a rendőröknek védelmi intézkedések megszegése miatt. 2711 hatósági házi karantén rendeltek el az elmúlt 24 órában. Most 25374 elrendelt házi karantén van érvényben.

A Szuperkupa-döntőre több mint 14ezer szurkoló látogatott ki. A rendőrség biztosította az eseményt, szigorú járványügyi szabályokat rendeltek el a stadion környékén. A külföldieknek PCR teszttel kellett rendelkezniük, a stadionnál hőkamera kapun lehetett belépni.

16 szurkolónál jelzett a hőkamerás kapu, de negyed óra múlva a lázmérés nem mutatott ki magasabb testhőmérsékleteket. A testhőmérséklet mérést ilyen formán mindig végrehajtották beléptetéskor.

Müller Cecília

országos tisztifőorvos:

Az egész világ járványügyi készültség van, mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából. A második hullám felfelé szálló szakaszában vagyunk. A napi pozitív esetek száma egy hete az ezer főt közelítik naponta. 57 és 90 év közötti, kilenc ember hunyt el az elmúlt napon kórházban a koronavírus miatt, alapbetegségeik zömével daganatos betegségek és szív- és érrendszeri betegségek voltak.

A súlyos lefolyású betegség az időseket érinti, noha az új betegek a fiatalabb korosztályból kerülnek ki, de ha átadják idősebbeknek, alapbetegségben szenvedőknek, őket súlyosabban érinti.

Ha valakinek tünetei vannak, továbbra is hívja háziorvosát, ő hívja a mentőket és ők a beteg otthonában leveszik a mintát.

Az eljárásrend szabályozza, mikor kötelező, mikor pedig lehetséges, és mikor nem kell tesztet csináltatni. Az alapvető tételek a második hullámban sem változtak.

577 ember van kórházban, számuk növekszik. Ezért intézkedési tervet határoztak meg korábban, felállították azon egészségügyi intézmények listáját, amelyek ellátják a gyanús eseteket, ezek jellemzően megyei kórházak infektológiai osztályai. Ha igazolódik a fertőzöttség, akkor covid ellátó kórházak osztályaira kerülnek. 29 ilyen kórházat jelöltek ki, ezek több ütemben lépnek be a rendszerbe, szükség szerint.

Fontos, hogy a szabályokat mindenki betartsa, Müller Cecília szerint már sokszor előfordul, hogy egymást is figyelmeztetik az emberek a szabályokra, a segítés szándékával.

Elkezdődtek az egészségügyi dolgozók átvezénylései. Koncentrált intézkedésekre van szükség az egészségügyi dolgozók és az eszköztár vonatkozásában is. A tisztifőorvos a munkájukért emiatt köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, megköszönve helytállásukat.

Kézmosás

Müller Cecília ma a kézmosásról beszélt, felhívva a figyelmet egy apró szabálya: csak olyan fertőtlenítőt használjunk, melynek címkéjén egyértelműen látható az engedélyszám, mert sok a hamisítvány.

A kézmosásnál is számít az idő: 20-30 másodpercig tartson a bedörzsölés, figyeljünk az ujjbegyekre, ujjközökre, és a hüvelykujjra, ami sokszor kimarad kézmosásnál - mondta a tisztifőorvos.

Kérdésekre adott válaszok

Elsődleges ellátási helynek jelölték ki a Nyíregyházi Jósa András oktatókórházat, mennyi ilyen van még? Válasz: Összesen 29 ilyen helyet jelöltünk ki, ezek közül 10 van Budapesten. Vidéken további 19 hely van. Ezek a helyek egymás után lépnek be az ellátásba. Ha a 80 százalékos telítettséget elérik, akkor jelzik és újabb kórház lép be az ellátásba.

Mi a teendője annak a családnak, ahol az iskolás gyereket digitális oktatásra kötelezték, mert egy társa, vagy egy tanár megfertőződött? Válasz: Ha egy gyerek pozitívvá válik, akkor az őt körülvevő osztálytársak kontaktszemélynek minősülnek és a szülei is, akikkel egy háztartásban él. Ha a gyermek azért kerül haza, mert ő maga ugyan nem pozitív, hanem egy osztálytársa, akkor ő maga válik kontaktszeméllyé, így otthonában ki kel várni a 10 napos lappangási időt, de az ő szülei ilyenkor nem szoros kontaktok, hiszen ő nem beteg. Ha azonban jelentkeznek a tünetek, akkor a helyzet megváltozik, hívni kell az orvost, teszteltetni kell. A kontaktként otthon maradó gyerekek egészségi állapotát szorosan figyeljék a szülők, mert előfordulhat, hogy kontaktszemélyből gyanús személlyé válik, ilyenkor szükséges további járványügyi vizsgálat is.

Tényleg október elejére várható a vírus okozta halálozások megugrása? Mire alapozzák ezt? Mik a tervek? Válasz: vannak matematikai modellek, járványügyi alapvetések, melyek mutatják, hogy a fertőzöttek számának növekedésével nő a halálesetek száma is. főleg, ha a fertőzöttek magas kockázatú személyeknek adják át a betegséget. Ezt akarjuk leginkább elkerülni, ezért kérik egész héten a fiatalokat, hogy különösen is vigyázzanak otthon tartózkodó idős, beteg rokonaikra - mondta Müller Cecília. Az adatok, megfigyelések azt mutatják, hogy a betegek növekedésével nő a kórházi ápoltak száma, ilyenkor 4-5-6 hét múlva emelkedhet a halálozások száma is, még nagyobb a felelősségünk, mint valaha is volt.

Az, hogy nem lehet negatív PCR-teszttel sem szabadulni a 10 napos karanténból, igaz-e a külföldről hazatérőkre is? Válasz: nem, mert aki beteggel találkozott, azokat járványügyi megfigyelés alá kell helyezni a lappangási idő teljes tartamára, ha bizonyítottan beteg közelében volt. Aki külföldről tér haza, nem ilyen, róla nem tudni, hogy találkozott-e beteggel, kisebb nála a kockázat, de ki nem zárható, hogy megbetegedett.


Megtekintések száma: 11797





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet