Neolitikus korszakból származó ábrázolás deríthet fényt a Loch Ness-i szörnyre?

2017. július 31., hétfő




A Loch Ness-i szörny legendája mára már idejétmúlttá, ódivatúvá vált. Legalábbis már messze nem akkora a felhajtás körülötte, mint korábban, noha egyre sűrűbben számolnak be még mostanában is arról, hogy érzékelnek valamit a tó vizének mélyén.

A szörny eredetét már több évszázaddal ezelőttre tették, amikor is történelmi feljegyzések írtak egy titokzatos lényről, mely a partról jószágokat, és időnként embereket húz le magával a mélybe.

Sokan, sokfélét állítottak már erről a lényről. Egyesek szerint nem más, mint kitaláció, mások pedig úgy vélik, hogy egy kihalt dinoszaurusz egyik utolsó példánya, vagy annak egy szűk populációja.

Ezek az állatok azonban aligha élhettek sok millió éven keresztül a tóban, ugyanis akkor többen kellett, hogy legyenek, és szaporodniuk is kellett, ehhez pedig nem nyújt elég táplálékot maga a tó.

Azonban a tudósok rájöttek arra, hogy talán fennmaradhatott valóban egy rejtett populáció abban az esetben, ha a Loch Ness-tó valahogyan egy földalatti alagút, vagy hasadékrendszeren keresztül kapcsolatban van a nyílt vízzel.

Erre utaló bizonyítékokat nem találtak még, de sokan azt feltételezik, hogy ez azt "átjáró" valóban létezik.

Neolitikus kőtömb lehet a megoldás

Létezik egy olyan neolitikus korból származó kőtömb, ami sok sok éve került elő először, aztán elveszett, és elfeledte a közvélemény. Most azonban újra elővették a titokzatos kőtáblát, melyen egy a Loch Ness-i szörnyhöz hasonló lény van ábrázolva.

A kőbe véset faragást eredetileg a kormeghatározás is a neolitikus időszakra teszi.

Hogy ez a kígyószerű lény valóban kapcsolódik-e a szörnyhöz, azt abból sejtik, hogy az ábrázolása hasonló, és több régebbi történelmi dokumentumban is úgy van megemlítve, mint Loch Ness nagy, és titokzatos tengeri lényének ábrázolása.

Az ábrán az is kitűnik, hogy a vízszintes ábrázolva van, ennek nyomán pedig valósággal értelmezhetővé válik, mi is látható rajta: egy vízből kiemelkedő, hosszú nyakú lény.

Érdekes, talán sokatmondó információ, hogy ez a titokzatos kőtábla jelenleg is létezik, és az egyik múzeum tulajdonában van, de nincs kiállítva. Helyette elzártan, egy dobozban várja, hogy szebb napokat lásson.

A nagy kérdés csak az, hogy miért. Egyesek szerint maga a kőtábla sokkal közelebb vihetne minket a Loch Ness mélyén élő szörny eredetének megfejtéséhez. Főleg azért, mert ez lehet a legkorábbi ábrázolása a lénynek.

rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan bizarr loch ness-i szörny


Megtekintések száma: 62522





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet