Nikola Tesla elveszett papírjai egy antigravitációs technológia tervei lehetnek?

2017. május 12., péntek




A neves feltaláló és géniusz olyan szerkezeten dolgozott nem sokkal halála előtt, ami átalakíthatta volna a világunkat. Ezt egy #6,555,114 sorszámú szabadalmi tervrajz is igazolja.

Nikola Tesla volt a valaha élt egyik legnagyobb agy, és egyben feltaláló, mégis csúfosan megszégyenítette Edison.

Mint ismeretes Tesla váltóárama napjaink tudósai szerint sokkal fejlettebb volt, és sokkal nagyobb lehetőségek rejlettek benne már akkor is, mint bárki gondolta volna.

Ráadásul ezzel maga Edison is tisztában volt. Ezért próbálta ellehetetleníteni a tudós-feltalálót. Teslának azonban a váltóáramnál is nagyobb és briliánsabb tervei is voltak.

Léteznek olyan iratok is, melyek később előkerülve arról árulkodtak, hogy Nikola Tesa egy olyan szerkezetek is dolgozott, mely képes volt a gravitációt megszüntetni maga körül.

Vagyis egy antigravitációs szerkezet vagy eszköz képe rajzolódik ki a feljegyzéseiből, műszaki jellegű jegyzeteiből.

Ezen jegyzeteknek csak töredéke került elő, így a mérnökök soha nem tudták egymásba illeszteni azt a nagy kirakóst, amit Tesla hagyott hátra halála után.

A papírok és a feljegyzések alapján Tesla még a kezdeti kutatásai során jött rá arra, hogy a gravitációt - azt az erőt, mely a Föld középpontja felé húz mindenkit - meg lehet hazudtolni, és hatástalanítani is lehet egy adott környezetben. Hitt abban, hogy lehetséges építeni egy olyan szerkezetet, mely a levegőbe tud emelni tárgyakat.

Sokak szerit egy ilyen Tesla masinával - vagy egy hasonló elven működő technológiával - készíthette Edward Leedskalnin a híres korall kastélyt. Ugyanis a mai napig rejtély, hogyan volt képes egymaga felépíteni az egész komplexumot, és megmozgatni több tucat közel száz tonnás követ.

Ne feledjük, Tesla mindig is évekkel előrébb járt a tudományban és a technológiák alkalmazásában, mint bárki más. Olyan dokumentumokra is rábukkantak Tesla halála után, melyek egyértelműen arra utalnak, hogy el is kezdett dolgozni ezen az antigravitációs technológián.

Sőt, olyan hírek és szóbeszédek is keringtek akkoriban, melyek arról szóltak, hogy Tesla halálában az is nagy szerepet játszott, hogy rájöttek, mint dolgozik, és azt az amerikai hadsereg magáénak akarta tudni.

Mivel Tesla nem akart belőle fegyvert gyártani, ezért végül eltették láb alól.

Bár a történet és legenda szerint Tesla magányosan halt meg egy hotelszobában, valójában lehetett egy fedett gyilkosság is - állítják egyesek.

Tesla papírjaiból kiderül, hogy egy olyan meghajtási rendszeren ténykedett, mely képes volt mobilizálni, a levegőbe emelni tárgyakat, mindezt úgy, hogy nem volt semmilyen anyagkibocsátás. Ebben a tekintetben hasonlított arra a térhajtóműre, melyen mostanában dolgozik a NASA, és mely meghazudtolja a newtoni fizika törvényeit.

Rejtélyes módon Tesla legutolsó szabadalmi beadványa is egy antigravitációs szerkezetre utal. Az 1928-ban beadott #6,555,114 sorszámú dokumentum egy különös repülőszerkezetet vázol fel, mely se nem volt helikopter, se nem volt repülőgép. A leírások alapján ez olyan műszaki jellemzőkkel bírt volna, mely eddig nem látott manőverekre tette volna képessé.

Hogy mi lett ennek a szabadalomnak a sorsa, nem tudni. Az sem biztos, hogy megépült valaha. Egyes teóriák azonban azt mondják, hogy a szabadalomra a hadsereg és a titkosszoláglat együtetsen tette rá a kezét, és kezdtek el belőle egy antigravitációs meghajtású repülő szerkezetet létrehozni.

Talán ez lehetett volna a Black Manta, azaz Fekete manta alapja?

A fekete manta létezését szintén nem ismerik el, sőt, tagadják. Nem véletlen teszik ezt, hiszen egyes források szerint a szerkezet 50-100 évvel megelőzi a mai technológiát.

A Tesla által létrehozott, és megalkotott technológiát azonban nem csak erre használták fel, hanem a tudomány számos területén, melyről egyelőre nem tud a nép, és nem szivárogtak be a hétköznapjainkba.

Tesla hagyatékát tehát az évtizedek alatt széthordták a hadiipar, és a technológiai oligarchák dögkeselyűi. Azonban a néhai zseni szellemi örökségét aligha érthetik meg.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány összeesküvés titkos katonai projektek tesla nikola tesla


Megtekintések száma: 139040





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet