Nyomd le ezt a gombot, és kitörölheted vele magad az internetről!

2017. június 18., vasárnap




Létezik egy megoldás, mely valóban eltünteti minden nyomodat az internetről?

Napjaink egyik legégetőbb problémája az internetes jelenlét kapcsán egyértelműen az, hogy az internet nem felejt.

És ezt a szó szoros értelmében kell érteni, vagyis arról van szó, hogy ma, ha feltöltünk egy képet a Facebookra, vagy regisztrálunk valahol egy profilt, akkor az nagy valószínűséggel ott is fog maradni, még akkor is, ha mi már nem használjuk.

Ezzel önmagában még nem is lenne akkora baj.

Ám azzal már igen, hogy nagyon sok esetben világítottak már rá különféle személyiségi jogvédők, és maguk a felhasználók, hogy sok weboldal esetében egyszerűen leküzdhetetlen falakba ütközik az ember, ha el szeretné tüntetni a profilt, amit nem használt, vagy a képeket, amiket feltöltött.

A Facebookkal kapcsolatban is nagyon sokszor merült fel a vád, hogy a képeket amiket a felhasználók törölnek, valójában nem is törli.

Erre úgy derült fény, hogy ha valaki elmentette a képek eredeti webcímeit, azokon akár hónapokkal később is képes volt újra lekérni azokat, amikor a felhasználó adatlapján már nem voltak lekattinthatók.

Az Ars Technica amerikai technológiai hírportál vizsgálatai során a Facebookról törölt fotók azóta az új rendszerben már két nappal megsemmisítésükre való jelölésüket követően teljesen elérhetetlenné váltak.

Ennek ellenére nagyon sokan gondolják úgy, hogy ilyenkor ez sem történik meg, hanem egyszerűen elérhetetlenné teszik a felhasználók számára, de ügyes trükkökkel ugyanúgy hozzá lehet férni az elméletileg törölt képekhez.

Ha valakinek valamilyen képe a Google keresőjébe bekerül, vagy a neve, hihetetlenül nehéz onnan kitöröltetni, mivel a Google az információ szabad áramlására hivatkozva nem teljesíti az ilyen kéréseket.

Létezik azonban erre végre egy átfogó megoldás, mely bár nem csodaszer erre a problémára, de sokaknak nagyságrendekkel megkönnyítheti az életét.

Egyetlen gombnyomással ki tudod ugyanis magad törölni az internetről!

Svéd fejlesztők találtak ki egy olyan applikációt, mely képes elvégezni helyettünk a piszkos munkát. mégpedig azt, hogy viszonylag gyorsan és egyszerűen elvarrjon utánunk minden szálat, ha el akarjuk végleg hagyni az internetet.

Vagyis az applikáció azt ígéri, hogy néhány kattintás árán teljesen kitörölhetjük a nyomainkat a világhálóról.

Egy közös, és egyetemleges listán láthatjuk, hová regisztráltunk már valaha, milyen feliratkozási listákon vagyunk rajta...stb.

Az egészet ITT tudod elérni!

Mindegyikhez egy gomb tartozik, amelyik gyakorlatilag elvisz minket a leiratkozó, regisztráció törlő linkekhez.

Igazi hiánycikk volt már ez nagyon sokak szerint. Az utóbbi években ugyanis főleg a Facebook a magánéletbe való egyre nagyobb beavatkozása miatt nagyon sokan hagyják ott az internetet, vagy legalábbis minimalizálják az ottani jelenlétüket.

Napjainkban, amikor 5 perc keresgéléssel bárkiről lehet kompromittáló képeket vagy információt találni az interneten, igazi üde színfolt egy ilyen program!

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 247853





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet