Olyan dolgot rögzített a térfigyelő kamera, amibe mindenki beleborzongott!

2023. július 16., vasárnap




Egy ijesztő és bizarr felvétel kering a neten, melyen egy ismeretlen gyalogos halálos nyugalommal sétál bele a forgalomba, majd váratlanul eltűnik. Teleportáció? Szellemalak? MI lehet a magyarázat?

Egy ismeretlen, árnyékszerű szellemalak próbált átjutni az út egyik oldaláról a másikra. Ez még nem lenne különös, azonban a titokzatos alak halálos nyugalommal lépett le az úttestre, ahol megpróbált átjutni a szemben lévő járdára.

Az egészben azonban van egy hátborzongató momentum. Mégpedig az, hogy az alak úgy látszik, mintha többször is átmenne az autókon, vagy az autók mentek át rajta.

Az első áthaladó autót még csak-csak meg lehetne magyarázni, hogy talán éppen előtte állt meg egy pillanatra, hogy elengedje a járművet, azonban a második autó egyértelműen keresztülhajt rajta.

A szellemalak ennek ellenére tovább sétál az út túloldala felé. Látszólag minden sérülés nélkül, mintha a figura nem is evilágról származna.

Nem tudni, hogy maga a biztonsági kamera felvétel hol készülhetett, de az időpontot tudni. Augusztus 15-e két óra10 perc.

Ezen kívül semmi mát nem tudni a videóról. Sem azt, hogy ki tette fel a netre, sem azt, hogy mikor, és hogy a felvételen látszó árnyalak ki lehet valójában.

A videót megnézők szerint a felvételen egy elhunyt személy lelke látható, amint átsétál a túloldalra, ügyet sem vetve a forgalomra, hiszen már egy másik fizikai síkon mozog.

Másoknak ennél is vadabb teóriájuk van a látottakra: egy szuper technológiával felszerelt figura lehet a felvételen, aki egy teleportációs eszközt tesztel.

Azért nem ütik el az autók, mert az elütés pillanatában teleportálja magát egy másik térpontra, majd a következő pillanatban vissza ugyanoda.

Ez azonban nem magyarázza meg azt, hogy az autók miért nem lassítanak. Nem látják az illetőt? Ez két dolgot jelenthet. Vagy utólag szerkesztette valaki oda a figurát, vagy szabad szemmel láthatatlan volt, és valójában csak a kameraképeken látszott.

A felvételt megvizsgálók szerint nem látható a videón editálás nyoma, vagyis elképzelhető, hogy nem volt manipulálva.

Tény, hogy sok szellem észlelésnél tapasztalták már azt, hogy az adott helyszínen nem látták a lényt, a kamerák és fényképezőgépeknek ellenben sikerült megörökíteniük az entitást.

Talán ebben az esetben is így van, és tényleg egy szellemalak látható a videón? Vagy csak egy ügyes manipulált felvétel?

paranormál szellemek rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan ijesztő


Megtekintések száma: 291883





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet