Olyat fedeztek fel a tudósok, amit ezen a Földön soha: ellentmond az összes ismeretünknek!

2019. április 7., vasárnap




Nem akármit fedeztek fel.

Ez sokmindent átírhat a tudományban, mivel az emberiség még nem látott ilyet.

Sőt, eddig nem is nagyon tartották lehetségesnek a most megfigyelt jelenséget!

A Sydney-i Egyetem kutatói megfigyelték, amint a hüllő három tojást rak, és hetekkel később megszüli kicsinyét - adta hírül a The Guardian című brit napilap honlapja.

"Ez volt az első eset, hogy bárki elevenszülést figyelt meg és ugyanabból a terhességből tojásrakást egy gerinces állat esetében, ez igen-igen szokatlan"

- mondta Camilla Whittington, a Biology Letters folyóiratban közzétett kutatás vezetője.

Whittington szerint a kutatók tudatában vannak annak, hogy e fajok kissé furcsák, mivel kétféle módon szaporodnak: egyes területeken, például az Ausztrália északi részén élő szkinkek elevenszüléssel, a keleti országrészben, Sydney térségben honosok tojásrakással.

"Azt azonban nem tudtuk, hogy egyes egyedek képesek arra, hogy válasszanak aközött, hogy tojást raknak vagy megszülik utódaikat. Elképesztő dolog" - hangoztatta.

Korábbi kutatásból már kiderült, hogy ha a sydney-i szkinket északra viszik, akkor is tojást rak, és ha az északon élők délre kerülnek, elevenszüléssel hozzák világra csemetéjüket.

"Kíváncsi lennék arra, mi történik akkor, ha pároztatunk egy tojásrakót egy elevenszülővel - mit fognak fiaik vagy lányaik csinálni?"

- mondta Whittington.

Egy Dél-Ausztráliában élő másik szkinkfajtáról szintén kiderült, hogy kétféle módon szaporodik. A bougainville-i szkinkek Kangaroo-szigeten elevenszülők, ám ugyanezen faj, ha a kontinensen él, tojást rak.

A világon csak igen kevés hüllőfajról ismert, hogy mindkét szaporodási módot alkalmazza.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen


Megtekintések száma: 20314





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet