Óriási áttörés az orvostudományban? Újra érezhetnek a mozgássérült, végtag vesztett betegek!

2016. október 15., szombat




Nem túlzás állítani, hogy hatalmas jelentősége van annak a felfedezésnek, mely lehetővé teszi, hogy a mozgássérültek újra érzékelni tudjanak. A forradalmi technológiát már az elkövetkező 5 évben használni fogják!

Hihetetlen dolgot vitt véghez a DARPA kutatócsoport az elmúlt időszakban.

Képesek voltak ugyanis egy olyan robotkart kifejleszteni, mely lehetővé teszi, hogy a mozgássérültek, akik teljesen elvesztették egyes végtagjaikban az érzékelésüket, vagy nem is rendelkeznek végtagokkal, újra érezhessenek!

A DARPA kutató csapata elsősorban a robotokhoz kapcsolódó fejlesztéseiről lehet ismert, pedig futnak náluk olyan projektek is, amelyek az emberiség szempontjából még nagyobb jelentőségűek.

A DARPA már régóta kísérletezik különféle módszerekkel, hogy eredményeket érjen el a mozgássérültek kezelése terén. Az első lépése az volt a technológia kifejlesztésének, hogy a bénult végtagokkal rendelkező alanyok agyi hullámokkal legyenek képesek robotkarok vezérlésére.

Ez sikerült is nekik, azonban fennállt az a probléma, hogy ezekkel a robotkarokkal a mozgássérültek nem voltak képesek érzékelni.

Olyan volt, mintha egy élettelen végtaggal rendelkeznének, és sokszor azt sem érezték, ha megfogtak egy tárgyat, vagy egy tollat húztak végig a kezükön, hiszen nem tudtak olyan szenzorokat kifejleszteni, melyek ezeket az ingerületeket visszavetítették volna az agyba.

Elkezdtek tehát dolgozni a technológia továbbfejlesztésén. Ehhez szintén a korábban említett robotkart használták, amit elektródákkal és érzékelőkkel kötöttek be közvetlenül az agyba.

A kísérletben résztvevő egyik páciensen, Nathan Copelanden már elvégezték az ehhez szükséges beavatkozásokat, ami a mellékelt videó szerint azt jelenti, hogy a szó szoros értelmében megfúrták a koponyáját.

A művelet során az érékelőket a bal agyfélteke kérgének megfelelő részében helyezték el, amivel létrejön az összeköttetés az agy és a gépkar között.

Az a leghihetetlenebb a mostani bejelentésben, hogy a kutatók állítása szerint, és az alany nyilatkozata szerint is képes érezni a robotkarok segítségével.

Vagyis amikor egy tollat húznak végig a robotkézen, azt ő is érzi, az agyába eljut az inger, ha pedig nyomás éri ezeket a mechanikus ujjakat, azt szintén ugyanúgy átéli a férfi.

A férfi szemét bekötötték, majd egyenként hozzáértek és enyhe nyomást gyakoroltak az ujjakra.

A videón is jól hallható, hogy az alany minden esetben képes volt megmondani, hogy éppen melyik „ujjához” értek hozzá, ami úgy lehetséges, hogy a karon történő érintést, illetve az azzal összefüggő ingert elektromos hullámok segítségével juttatják vissza közvetlenül az agyba.

Hosszú idők óta ez az egyik legnagyobb előrelépés az orvostudomány és a robotika terén. Ennél már csak az lenne jelentőségteljesebb, ha rábukkannának a rák ellenszerére.

A mostani látványos eredményeket hosszú évek munkája előzte meg, a DARPA 2010 óta dolgozik a technológiai és sebészeti háttér kidolgozásán.

Persze még rengeteg tennivalójuk van, de ez az áttörés reményt ad arra nézve, hogy a gerincsérült emberek egyszer visszakaphassák régi életük egy szeletét.

tudomány technológia technika egészség orvostudomány


Megtekintések száma: 61241





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet