Ősi iratok és faragások riasztó jövőképet jósolnak: visszatérnek az Anunnakik a Földre!

2023. október 1., vasárnap




Az ősi idegen faj a Nibiru feltűnésével egy időben visszatérhetnek majd a bolygónkra - állítja több paleoasztronautikai szakember. Mi lesz az emberi faj sorsa, ha a Föld régi gazdái újra ráteszik a kezüket a bolygóra?

Az ősi időkben, az Anunnakik uralták a Föld nevű bolygót. Az ő szüleményeik lehetünk mi is. A fajunk egy mesterséges genetikai betelepítőprogram végterméke, vagyis ha úgy tetszik, mindig is az ő tulajdonaik voltunk.

De vajon valaha visszatérnek még a Földre? Egyáltalán, miért mentek el annak idején, és hová tűntek?

Az ősi mitológiákban, különféle istenábrázolásoknak igen gyakran feltűnnek sáskaszerű, hosszúkás arcszerkezettel rendelkező lények.

A paleoasztronautikai hívei szerint ők lehetnek az Anunnakik legkorábbi emberek által megörökített ábrázolásai. Egy olyan szupertechnológiát használó faj voltak, akik a Földön élhettek több millió évvel ezelőtt.

Egyesek szerint csillagközi hajótöröttek voltak, akik a bolygónkon kaptak újra erőre, hogy aztán tovább álljanak a végtelen kozmoszba. Maga az Anunnaki szó jelentése is igen érdekes, ugyanis köze van az éghez, és a csilalgokzo, ami nem véletlen.

Anunnakik: a szó jelentése: "Ég(i) ember", vagy "A világmindenség építőköve/alapköve"
Az an-u-na-ki/an-u-na-ku szavak összetevői:

  • an = ég, mennybolt
  • u = mindenség/fenn/magas/felemelkedik/felmegy
  • na = emberi lény/kő/kiáltó/egyetlen
  • ki = föld, hely, bázis, alap, alakít, cselekszik, épít, csinál
  • ku = hal, alap, bázis, épít

Az ősi leírások és információk alapján az égi istenek legelőször 480-430 ezer ével ezelőtt, a második jégkorszak idején fedezték fel bolygónkat, ekkor szálltak le először. Bolygójuk a Nibiru, mely Naprendszerünk 12. bolygója - a Sumerek a Napot és a Holdat is bolygónak tekintették - ekkor ért földközelbe.

Rengeteg sumer ékírásos tábla tette említést ezekről a lényekről, és arról, hogy létezett több bolygó is a naprendszerben.

Az volt a legelképesztőbb, hogy már akkor írtak részletesen az Uránuszról és a Plútóról is, amikor azokról egyszerűen képtelenség, hogy tudtak volna, hiszen ezeket a modern évszázadok során fedezék fel.

Az anunnakik testvérgyülölete és azok leszármazottainak szembenállása oly mértéket öltött, hogy még atomfegyverekkel is lőttek egymásra. Ekkor a sumer társadalmat a szó szoros értelmében elfújta a szél.

Ezután katasztrofális mértékeket öltött az öldöklés. Ennek végén az Annunakik egy része távozott, mert akkor járt erre bolygójuk. Az Annunakik másik része itt maradt, ők azok, akik már alkalmazkodtak a földi élethez, el kezdtek öregedni. Szép lassan kihalásra lettek ítélve, mígnem az ókor végére ki is pusztultak.

Egyesek úgy sejtik viszont, hogy a Nibiru újra felfedezésével - mely valójában nem lehet más, mint a kilencedik bolygó, melyről annyit pletykálnak mostanában - vissza fognak térni a Földre.

Eszerint az elmélet szerint a Nibiruval valójában ugyan nem fog összeütközni a Földünk, de nagyon közel fog elhaladni mellettünk. Állítólag több százezer, vagy több millió év kell ahhoz, hogy a Nibiru, azaz az X-bolygó felbukkanjon naprendszerünkben.

Sokak szerint ha újra elhalad mellettünk a Nibiru, az Anunnakik hatalmas hajókon szállhatják meg a Földünket, hogy visszavegyék egykori ősi otthonukat.

Nagy kérdés, hogy mi lesz az emberrel. Egye elképzelések rámutatnak, hogy az ember egy rabszolgafaj szerepét fogja betölteni, és ugyan nem pusztítanak ki minket, de nem lesznek jogaink a bolygón és gyakorlatilag állati sorba kerülünk.

Egy másik elképzelés szerint meg fognak próbálkozni azzal, hogy saját technológiájukat felhasználva megfelelő otthont teremtsenek a természettel összhangban együttvéve úgy, hogy két nagy faj is elférjen, és együtt tudjon működni a planétán.

Bárhogyan is lesz, sokan azt rebesgetik, hogy egyszer visszatérnek. Kérdés, hogy mikor...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés ősi idegenek nibiru kataklizma anunnakik ősi technológia sumerok


Megtekintések száma: 129428





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet