Ősi metropolisz van Gíza alatt - csillaghajó lehetett a titokzatos fekete piramis?

2017. augusztus 12., szombat




A piramisok és a Nagy Szfinx rejtheti azt az ősi kódot, mely az elveszett földalatti város pontos helyét rejti, és a bejáratok pontos lokációját? A tudósok sejtik, hová tűnhetett a rejtélyes fekete piramis, mely szintén itt állt egykoron.

Aki ismerti Egyiptom történelmét, és azt, hogy hogyan, és mikor épült Gíza, valamint a gízai nagy piramis és a nem messze tőle álló szfinx, az tudja, hogy számtalan egyéb rejtély övezi az építményeket.

Sőt, különféle legendák és történetek keringenek arról, hogy a gízai nagy piramis nem az egyetlen piramis volt a területen, hanem állt még ott egy másik, fekete színű piramis is, aminek köze lehetett a gíza alatt elrejtett földalatti városhoz is.

A Gízában található 3 piramis helyett eredetileg négy lehetett. A rejtélyes fekete piramis az ősi szövegek alapján elveszett az idők során. Ezt onnan is lehet sejteni, hogy egy ősi, Egyiptomból származó térkép is 4 piramist ábrázol.

A korabeli ősi leletek és szövegek mind említést tesznek egy piramisról, ami egy a gránitnál sokkal masszívabb, éjfekete anyagból állt. Ez azért ennyire fontos felfedezés, mert sokak szerint a piramis végül a Gíza alatti földalatti várossal együtt tűnt el.

Rengeteg különféle katakomba húzódik ugyanis a város alatt, ezeknek a bejáratai pedig ott vannak a felszínen, igaz mára már a legtöbbje beomlott, vagy egyszerűen maguk a helyiek temették el, nehogy a modern régészeti csoportok ráleljenek Egyiptom nagy titkaira.

Ezekben a katakombákban ugyanis évezredes titkok lapulnak.

Sokak szerint a piramisok titkának rejtélyeire is választ kaphatnának a régészek, ha sikerülne leereszkedni a gízai piramis alá is begyűrűző rejtett, földalatti rendszerbe. Ez egy olyan, rejtett földalatti város, mely mindig is egyfajta titkos árnyékvilágként funkcionált.

Ki tudja, hogy mik lehettek ezekben az ősi alagutakban?

Talán nem véletlen, hogy ezt az ősi struktúrát titokban akarják tartani.

A struktúra egyértelműen kapcsolódik a gízai nagy piramishoz méghozzá alulról. Vagyis a piramisban valahol lennie kell egy titkos átjárónak. A piramisnak a mai napig vannak részei, melyek nem látogathatók.

Állítólag már több kutatás indult arra vonatkozóan, hogy rátaláljanak a negyedik piramisra, de a kutatások nem vezettek eredményre. ha tényleg létezik, talán még meglehetnek a maradványai valahol a gízai nagy piramis körül, vagy attól nem túl távol.

Lehetséges, hogy a piramisnál megtalált ősi naphajóhoz is köze lehet ennek a fekete piramisnak. Azt tartották ugyanis, hogy a naphajó képes volt repülni is, és a nap energiáját használta.

A naphajó arra volt hivatott, hogy a fáraó "lelkét" el tudja szállítani a túlvilágra. Talán a túlvilág nem volt más, mint egy párhuzamos univerzum? Egy másik csillagközi világ?

És mi van, ha a fekete piramis nem elveszett az idők során, hanem eltűnt ebbe a másik világba?

Többen felvetették már ugyanis, hogy talán nem volt más, mint egy kozmikus csillagközi bárka, mely végül tovább állt az ősi idegenekkel együtt, amikor magukra hagyták az egyiptomiakat és az emberiséget…

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ősi idegenek egyiptom piramisok ősi technológia gíza


Megtekintések száma: 65011





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet