Pokrócba tekerve fagyoskodik oviba menet a hároméves kisfiú, mióta megváltozott a Volán menetrendje

2019. január 10., csütörtök




Beninek és anyukájának közel fél órát kell várakoznia kora reggel a mínuszokban, hogy időben eljuthassanak az óvodába Veresegyházra. A busztársaság kapacitáshiány miatt ritkított a járatain.

Hajnali négykor kel, majd fél órát várakozik a hideg, fedetlen buszmegállóban a 3 éves Beni és anyukája, Pikács Vanessza, hogy eljussanak az óvodába, számol be a Blikk. 

A Volán ugyanis kihasználatlanságra hivatkozva megszüntette néhány járatát Veresegyházon.

A fiatal, 24 éves anyuka a lapnak elmondta: Gödöllőn laknak a kisfiúval, akit egyedül nevel, ő maga Veresegyházon dolgozik. Ezért keresett itt óvodát Beninek. 

"Eddig tökéletesen is működött minden: ugyan korán indultunk, mert nekem fél 7-kor kezdődik a munkaidőm, és két busszal is kell mennünk, de otthonról 30-40 perc alatt az óvodában voltunk", magyarázta Vanessza. 

Ez azonban gyökeresen megváltozott, mióta a Volán megritkította járatait kapacitáshiány miatt - ezért a csupán 10 kilométeres távot több mint egy óra alatt teszik meg.

"Hajnal 4:15-kor ébresztem Benit, hogy elérjük az 5:20-as buszt, az átszállásra pedig majdnem fél órát várunk a hideg, lefedetlen padoknál arra a buszra, ami eddig egy perccel a gödöllői járatunk után érkezett. 

Ez jó időben sem mókás hajnalok hajnalán, de ilyenkor, a mínuszokban egyenesen rettenetes! 

Szegény gyermek még jóformán alszik ilyenkor, én pedig próbálom betakargatni, hogy legalább ne fagyjon csontig", mondta el a Blikknek az anyuka, aki pokrócokba csavarja Benit, így próbál rajta segíteni a várakozás hosszú percei alatt.

A járatok megszüntetése miatt több helyi lakos is panaszkodott a lap szerint. 

Mint írják, a Volán egyelőre nem reagált a kérdésükre, miszerint miért kellett megváltoztatni a menetrendet.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen magyarország durva botrányos


Megtekintések száma: 41775





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet